2018.04.04. 19:57
Parádéval ünnepelt a Jászság fővárosa (galéria)
A szabadságharc honvédseregének huszonháromezer katonája állomásozott Jászberényben és környékén 1849. április 3-án.
Fotó: Banka Csaba
A tavaszi hadjárat kezdetekor, a hadiesemények megtárgyalására még Kossuth Lajos is megérkezett a Jászság fővárosába. Nem véletlen, hogy április 3-án ünneplik Berényben a város napját.
Így tették ezt kedden is: egészen estig zajlottak a programok. Kézműves játszóházzal, hagyományőrző bemutatókkal, néptánccal várták az érdeklődőket.
A „szomszédvár”, Nagykáta bemutatkozása részeként fellépett a Tápiómente Táncegyüttes utánpótlás- és gyermekcsoportja, valamint a nagykátai Városi Kórus is.
Délután ünnepélyesen fogadták az immár harmincadik alkalommal megszervezett Tavaszi Emlékhadjárat hagyományőrző seregét a város főterén. A díszes parádéval fűszerezett felvonulás résztvevőit dr. Szabó Tamás polgármester köszöntötte.
A városvezető, majd a délután ünnepi szónoka, Horváth Lajos katonai hagyományőrző is a múlt, az elődök tiszteletének fontosságáról szólt beszédében. Köszöntötte a résztvevőket Dorner Gábor, a város napjára vendégként meghívott Nagykáta polgármestere is.
Város napja Jászberényben
A szabadságharc emlékhelyeinek megkoszorúzása mellett rövid csataimitációval folytatódott a főtéri program. Az ünnepséget követően szabadtéri koncerttel, kirakodóvásárral várták az ünneplő berényieket.
A városközpontban zajló eseményekkel párhuzamosan, kora este átadták a városi kitüntetéseket.