2024.05.14. 16:56
„A háború nem pálya!” – szögezte le Orbán Balázs és Szalay Ferenc Szolnokon
A miniszterelnök politikai igazgatója és Szolnok polgármestere a „Huszárvágás” című könyv bemutatója előtt tartott sajtótájékoztatót a vármegyeszékhelyen.
Élénk érdeklődés kísérte a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtárban kedden délután tartott könyvbemutatót. Orbán Balázs első önálló könyve, „A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye” magyarul több kiadást megélt, emellett angolul, németül, franciául, olaszul és lengyelül is megjelent. A szerző, az MCC Press gondozásában nemrégen megjelent második kötete, a „Huszárvágás – A konnektivitás magyar stratégiája” című tanulmány alapállítása szerint a 21. század során új, a korábbinál kiegyenlítettebb világrend jön létre.

Fotó: Mészáros János
Orbán Balázs úgy véli, a dominanciáját elveszítő Nyugat rosszul reagál az új kihívásokra: bezárkózik, az összekapcsolódás helyett a szétválasztás mellett tör lándzsát. A szerző szerint ez a politika nem szolgálja sem a Nyugat, sem pedig Magyarország érdekeit. A szemünk láttára alakuló világrend leginkább egy hatalmas csatamezőre emlékeztet, ahol a nagy hadseregeken zűrzavar lett úrrá. Azoknak a kisebb nemzeteknek, melyek saját kezükbe akarják venni a sorsukat, nem marad más választásuk, mint kreatív merészséggel elébe menni a dolgoknak. A Huszárvágás ennek a stratégiának a lényegét tárja elénk.
A könyvbemutatót megelőzően a kötet szerzője, Orbán Balázs, mint a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, a miniszterelnök politikai igazgatója a Verseghy Ferenc Könyvtár előtt Szalay Ferenccel, Szolnok polgármesterével, a Fidesz választókerületi elnökével tartott sajtótájékoztatót.
Az eseményen mindketten határozottan kijelentették, „a háború nem pálya” – utalva a szomszédunkban zajló fegyveres konfliktusra, melybe – mint a nemzetközi híradásokban nyugati politikusoktól elhangzott – hamarosan az Európai Unió államai és a NATO is beavatkozhat Oroszországgal szemben. A magyar kormány, illetve a Fidesz-KDNP pártszövetség nem akarja, hogy magyar fiatalok menjenek a frontra. Ezért arra buzdítottak, hogy a június 9-i helyhatósági és európai uniós választásokon a „józan ész” a békére, azaz a pártszövetségre tegye a voksát.