Életükről meséltek a tiszaszentimrei idősotthon lakói

Legutóbb egy évvel ezelőtt írtunk a szentimrei idősotthon kapcsán, mikor átadták az intézmény új kápolnáját. Ez a kis közösségi tér mostani beszélgetésünk színhelye is. Barátságos közösség fogad, tízen gyűltek össze az otthon lakói közül.

Először a nyolcvanöt esztendős Bokor Sándornét ismerhettem meg, aki Tisza­füredről érkezett. Negyed évszázadot dolgozott az egyik vendéglőben. Most november­ben lesz négy éve, hogy a szentimrei otthon lakója, elmondása szerint jól érzi magát.

Az asztal körül találkoztunk fiatalabbakkal is. Körülbelül tíz évvel ezelőtt érkezett az 1956-os születésű Borsós Ferencné. Csatlakozott az előtte szólóhoz, elsősorban a jó közösséget emelte ki.

Tavaly költözött be Varga Lajosné Juliska néni. Hosszú ideig dolgozott a Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezetnél mint főkönyvelő. Most nyolcvanegy esztendős…

– Elvégeztem mindent a ház körül, amit csak lehetett, ám az erőm fokozatosan elfogyott. Először nehezen szoktam hozzá az itteni légkörhöz, de szépen beilleszkedtem – mondta mosolyogva. Nehéz éveket élt át, mielőtt beköltözött, elvesztette férjét és testvérét.

Kovács Józsefné két hónappal ezelőtt csatlakozott a kis közösséghez. Most éppen a megszokásnál tart, de összességében jól érzi magát. Sokat foglalkozott gyerekekkel, hiszen óvodában és bölcsődében is dolgozott Tiszaszőlősön.

Fiáról és két unokájáról is szívesen mesélt. Szintén nemrég, három éve lakik az intézményben Krekk ­Lajosné. Harminc évet dolgozott Debrecenben mint kereskedő. Nemrég beteg lett és gyermekénél lakott Tiszafüreden, onnan költözött a szentimrei otthonba.

Csendben üldögél a sarokban az otthon legidősebb lakója­. Magamban bátorkodtam kilencven év környékére tippelni a korát, aztán nem kis meglepetés ért. Juhász Gyuláné rendkívül jól tartja magát, annak ellenére, hogy pár hónap híján kilencvenhét esztendős!

– Tizenöt évvel ezelőtt kerültem­ Tiszaszentimrére, jómagam­ tiszaroffi vagyok. Az urammal ötven évig voltunk házasok – mesélte. – Úgy jöttem ide, hogy a család nem tudott róla, nem akartam a fiatalok­ terhére lenni.

Délutánonként szeretnek sétálgatni a jó időben, eltölteni egy kis időt a szabadban. Hozzátartozók is rendszeresen látogatják őket, vannak, akiket néhány napra haza is visznek.

– Mindig vannak programok, sokszor személyre szabottan. Amit kérünk, lehetőségeikhez mérten elintézik nekünk – válaszolt kérdésünkre Varga Lajosné. – Van, aki olvasni szeret, van, aki tévét nézni. Én például minden reggel figyelmesen elolvasom az Új Néplapot – mesélte büszkén Juliska néni.

– Intézményünk jelenleg ötven bentlakóval, és több mint húszfős szakmai stábbal működik. Az ország egész területéről fogadunk időseket, de elsősorban a környező településekről – árulta el Kalmárné Nagy Erzsébet, az otthon szakmai igazgatója. Hozzátette: általában mindenkinek van valamilyen helyi kötődése. Az idősotthon jelenleg telt házas, körülbelül tizenöt-húsz várakozójuk van.

Tartják a kapcsolatot a ­helyi civil szervezetekkel, próbálnak részt venni a település életében. Ünnepek alkalmával az iskolások műsort is adnak az időseknek. Kérdésünkre örömmel beszéltek a tavaly átadott kis kápolnáról is.

Igazi közösségi helyszín lett az elmúlt évben. Kiváló kisebb csoportos beszélgetésekre, istentiszteletekre, család- és rokonlátogatások állandó helyszíne.