Egy hős pilóta emlékére játszott a kunszenti katonazenész

Másfél perc. Ennyi az Il silenzio, a Csend dallama című trombitamű hossza. Ha szigorúan nézzük, ennyi volt Kiss Péter, a Kunszentmártoni Fúvószenekar alapító tagjának, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis katonazenészének fellépése júniusban. Igaz, Olaszországban, a hegyek között.

– No persze, másfél perc munka… Csakhogy ehhez egy napot kellett buszozni és fél napot hegyet mászni – nevet Péter. – I. világháborús hősi halottunk, Ittebei Kiss József hadnagy emlékének adóztunk azzal, hogy halálának helyszínén tartottunk egy kis ünnepséget.

– És mivel nem csak mi, magyarok tiszteljük őt, hanem az olaszok is, így a kis ünnepség egészen nemzetközire sikeredett.

Ittebei Kiss József számos légi csatát megnyert. A legtöbbet úgy, hogy az ellenség repülőjét nem lelőtte, hanem a földre kényszerítette. A pilótákat így mentve meg a haláltól. Ám egy bevetés alkalmával a Lamon város felett húzódó hegygerincnél ő maga vesztette életét.

– Olaszok és magyarok a mai napig hősként tekintenek rá. Méltó megemlékezést terveztünk hát mi is a 86-osokkal, illetve minden, a szolnoki helyőrségben települt összes alakulattal. Amikor kiderült, hogy katonazenészek jelenlétére is számítanak, elkezdtünk sakkozni, ki legyen a szerencsés, aki utazhat. Végül rám esett a választás.

Péter elmeséli, egy katonazenésznek két területen is meg kell felelnie. Szükséges értenie a hangszerekhez, de a kiképzésen is ugyanúgy meg kell felelnie, mint bármelyik más egyenruhás társának. Persze, a laktanyai munkanapok kicsit másként telnek.

– Fél nyolc körül kezdjük a bemelegítő gyakorlatokat a hangszerekkel! Nyolckor végigbeszéljük, milyen feladatok várnak ránk a héten, hol kell megjelennünk, fellépnünk.

– Utána jön a közös próba, majd az egyéni gyakorlás és a sportolás. Kirendelésnél persze más a helyzet. Ha katonai felkérés, kirendelés van, az általában valamilyen ünnepség, temetés. De civil programokon is részt veszünk.

Csak a tárogatós és a trombitás kapott lehetőséget a fellépésre. Ennek megvolt az oka. Tárogatóval szokták játszani a koszorúzózenét, a trombita pedig vagy a Magyar takarodót vagy (nemzetközi rendezvényeknél) az Il silenziót.

– Az „alaptáborig” jó kis túrával jutottunk el, ami nekem azért volt nehézkes, mert cipeltem a hangszeremet is a hátamon. 1700 méterig másztunk fel. Alföldi gyerekként ez a második magashegyi túrázásom volt, küzdöttem a levegővel!

– Az olaszok még azt a turistautat is az elhunyt hadnagyról nevezték el! A légcsavarból és drótkerítésből készült emlékműhöz sorakoztunk, koszorúztunk és utána játszottam el a másfél perces Il silenziót. De micsoda másfél perc volt az…!

Különleges élmény volt

A kunszentmártoni Kiss Péter életének két meghatározó élményéről beszélt lapunknak. Az egyik régre nyúlik vissza. Amikor 16–17 éves volt, húsvét hétfőn Rómában, egy templomi misén játszott egy Mozart-művet.

Bár nem vagyok vallásos, az mégis katartikus élmény volt, mondja. Ugyanilyen szívbe markoló volt a mostani trombitálásom is a hegyek között, egy hős pilóta lezuhanásának helyszínén. Ahogy a hangokat a hegyek visszhangozták, az leírhatatlan… Aki nem volt ott és nem tapasztalta meg, talán nem is érti.