A meseíró legendával, Csukás Istvánnal beszélgettünk

– Az idén már a nyolcadik Sárkányfesztivál vette kezdetét. Mit gondol arról, hogy a kedves mesefigurája köré egy ekkora rendezvény szerveződött?

– Nagyon örülök neki, részint, mint szerző, részint, mint olyan ember, aki szereti a gyerekeket. Azt hiszem, hogy minden alkalom jó, amikor a gyerekek arcára vidámságot, örömet tudunk csalni.

– Az pedig különösen jó, hogy a mesefigura, aki a fesztivál főszereplője az én találmányom, az én szüleményem. A lényeg, hogy a gyerekeknek rengeteg mesét adjunk, mindig mesét kell adni. Süsüt és persze másokat is.

– Nagyon nagy a gyerekek teherbíró és felfogóképessége, mint ahogy az óhajuk és a vágyuk is. Alig tudjuk kielégíteni mesékkel, hála Istennek.

– Ön az egyik legolvasottabb kortárs írónk. A Sárkányfesztiválon pedig mindig nagyon sok rajongóval találkozik. Nehéz dolog a népszerűség?

– Dehogy, inkább nagyon jó, mert arra gondolok ilyenkor, hogy nem volt hiábavaló az a sok magányos óra, amit a papír fölött töltöttem. Ugyanis az írás egy roppant magányos tevékenység.

– Az ember ül az üres papír fölött és bármi lehet belőle: lehet jó is, rossz is, lehet közepes is. Ilyenkor, amikor találkozom a gyerekekkel, örömmel állapítom meg, és meg is nyugszik a lelkem, hogy talán mégsem volt felesleges tevékenység.

– Süsü a gyerekek kedvence lett az évek során. Hogyan találta ki ezt a közkedvelt fi­gurát?

– Nem volt könnyű, de ugyanakkor örömteli munka volt. Úgy kezdődött az egész, mint egy mese! A televízió az egyik rendező barátomtól, Szabó Attilától rendelt egy ötvenperces filmet. Az akkor nagyon soknak számított, de még senki sem tudta, mi lesz a témája. Megkért engem, hogy írjak valamit.

– Akkor született meg a sárkány, csak eleinte nem tetszett senkinek, mert annyi sárkány volt már, hogy a könyökén jött ki mindenkinek. Akkor kitaláltam azt, hogy fordítsuk meg a figurát, mégpedig úgy, hogy legyen kicsit ellentét benne.

– Tehát így lett nagydarab, félelmetes, aki tüzet okád, de olyan a szíve mint egy galambnak. A szelíd sárkány figurája rögtön jó lett, erre már lehetett egy sorozatot építeni, amely arról szólt, hogy Süsü vándorol és útja során találkozik emberekkel, de mindenki megijed tőle.

– De minden részben kiderül, hogy ő senkit sem akar bántani, csak szeretetre vágyik. Így született meg és azóta is – ha szabad így mondani – megy a hódító útján.

– Valóban így van, hiszen generációk szeretik Süsüt. Mi a titka annak, hogy a figura halhatatlan lett és a nézők nem tudják megunni?

– Szerintem ennek több oka is van, de talán leginkább azért, mert a legremekebb színészeket sikerült meggyőzni a tévésorozathoz. Tehát Bodrogi Gyulától kezdve, mindenkit fel lehetne itt sorolni. Emellett pedig nagyon jó a zene, valamint a rendezés. Összességében szerintem, azért lett ilyen jó a Süsü valószínűleg, mert mindenki a tehetsége legjobbját adta bele.

– Nagyon sok mesefigurája volt az évek során. Van kedvence közülük?

– Van persze, a Pom-Pom meséi című sorozat a kedvencem. Ez pedig két okból: gondoljunk bele, hogy előtte minden történetnek fiúk voltak a főszereplői. Elég, ha vesszük a Pál utcai fiúkat, vagy a Légy jó mindhalálig című Móricz regényt. És én végre kitaláltam egy olyan történetet, amelynek egy kislány a főszereplője: Picúr.

– Ő lassan, nagyon lassan megy az iskolába, és közben mindenfélét elképzel. A másik ok, amiért ez a kedvencem pedig az, hogy még a mesén belül is egy különleges terület ez. A Pom-Pom figurái se nem emberek, se nem állatok, hanem úgynevezett képzelt lények.

– Csak gondoljunk bele, hogy hívják őket: Festéktüsszentő Hapci Benő, Radírpók, vagy az Ásító Szörnyeteg. Ez elég érdekesnek tűnt az író számára is, a rajzoló számára is és kíváncsiak voltunk, hogy megértik-e a gyerekek. De abban a pillanatban megértették, nekik jobb a képzeletük, mint az íróbácsinak. Úgyhogy, ezért a kedvencem a Pom-Pom.

– Egyébként szokott mesét nézni?

– Főleg a magyar népmeséket szeretem, meg a más népek meséit is, ezeket ajánlom mindenkinek. Ezek kifogyhatatlan források, és kifogyhatatlan örömök is egyben. Sőt a fiatal kollégáknak is ajánlom, hogy nézzék, olvassák ezeket a meséket. Mert a nyelvet, az észjárást meg lehet tanulni belőle és a gyerekeknek is nagyon hasznos, hogy olvassanak sok népmesét.

– Most is dolgozik valamin?

– Hogyne, mindig dolgozok valamin. Most éppen a székesfehérvári Vörösmarty Színháznak írok egy zenés színdarabot. Remélem, nemsokára megleszek vele, és nagyon sokan meg fogják nézni.

Közel száz kötet és megszámlálhatatlanul sok rajongó

Csukás István eredetileg hegedűművésznek készült, ám inkább mégis a jogi pályát választotta. Később a bölcsészettudomány irányába ment tovább, ám az igazi fordulatot az jelentette, amikor a Magyar Rádió diákköltők számára meghirdetett pályázatára beküldte néhány versét.

Első díjat nyert, s innentől írásaiból kezdett élni. A gyermektörténetek felé azután fordult, amikor a Magyar Televíziónál az akkor indított gyerekhíradó a Hétmérföldes kamera országjáró munkatársa lett.

Csukás István verseskötetei, gyermekregényei, mesekönyvei és verses meséi jelentek meg. Mesefigurái közül talán a legismertebbek Mirr-Murr, Pom-Pom és Süsü, a sárkány lettek. Ifjúsági regényei közül a Keménykalap és krumpliorr címűből készült játékfilm 1975-ben a hollywoodi X. Televíziós Fesztiválon nagydíjat nyert.

Az író, költő többek között Kossuth-díj, Prima Primissima, József Attila-díj kitüntetettje, valamint a Nemzet Művésze. Érdekesség, hogy egy napon született, a dán meseíró óriással, Hans Christian Andersennel.