Rég elsodort falu emlékét őrzi a Tisza-tó rejtélyes szigete

A Közép-Tisza-vidék tavának múltjában is sok érdekességet fedezhet fel, aki érdeklődéssel fordul felé. Ez az egyetlen olyan terület hazánkban, ahol egy hajdani települést rejt a végtelen víz. Pontosabban nem rejt, csak elzárja a külvilágtól.

Tiszahalász, a mindössze ötszáz fős kis település történetét sok-sok tévhit és találgatás övezi.

Az elsodort faluról mesélő Óhalászi Holt-Tiszán csónakázunk a tározó kiváló ismerőjével, Fejes Lőrinc kiskörei szakaszmérnökkel.

Az a hír járja, hogy falut és temetőt rejt az Óhalászi-sziget. Sokan úgy tudják, ezeket ma már víz borítja. Részben igazuk van, részben viszont tévednek. Az igazság, hogy ártéri területen fekszik a sziget.

Van, hogy száraz lábbal, van, hogy csónakkal lehet megközelíteni az egykori Tiszahalászt.

– Elődeink a 19. század második felében védtöltéseket építettek a Tisza két partján. A Kis-Tisza és a Nagy-Tisza között alakult ki Magyarország legszélesebb hullámtere.

– Ahogy épültek a töltések, az áradások alkalmával mind kevesebb helye lett a szétterülő Tiszának – kezdte a múltidézést Fejes Lőrinc.

Egyre nagyobb árvizek keletkeztek, és volt egy település, mely az árterületen feküdt. A honfoglalás kori, ekkoriban közel félezer lelkes Tiszahalász is ilyen.

– Évről évre új árvízi rekordok születtek, az árterületen fekvő települést pedig egyre nagyobb veszély fenyegette. Az 1870-es években egy rekordokat döntögető árvízsorozat indult el, amit nem lehetett előre látni – folytatta a szakember.

– Végül 1876 márciusában, egy minden korábbit felülmúló áradás érkezett, hogy teljesen romba döntse Tiszahalászt. Úgy tudni, valamennyi ház megsemmisült, a lakosságot pedig menteni kellett.

Az akkori Heves vármegyei vezetés egy új település építését szorgalmazta. Tiszahalász egykori lakói végül Sarud és Poroszló között alapították meg Lőrincfalvát. Schlunek Lőrinc szatmári püspök adott helyet a falunak, a település mai napig viseli a nagylelkű adományozó nevét: Újlőrincfalva.

Az egykori Tiszahalász, a virágzó halászfalu pedig örökre a szőke folyó martaléka lett. Az 1879-es és 1888-as árvizek hatalmas pusztítást végeztek a falu romjain, a földdel tették egyenlővé.

Lakói évtizedekig visszajártak, hol vízen, hol szárazon. Művelték a jó termőföldeket, legeltették állataikat, erdőgazdálkodás és halászat is folyt a területen. Ma már csak egy zarándokhely árulkodik az akkor történtekről, állít emléket a Tisza-tó egyetlen településének.

A sziget szélén álló óhalászi kilátó gyönyörű látványt nyújt a Tisza-tóra. Nehéz szavakba önteni, miről marad le, aki kihagyja. Két-három méter magas ámorakácoson keresztül vezet ösvény a sziget belsejébe.

Furcsa érzés járja át az embert, mikor a szigeten sétál, a történelem súlyát érzi. Néhány száz méter múlva tisztás nyílik, közepén egy rejtélyes emlékmű.

– Az 1980-as években találták meg az egykori tiszahalászi temető kidőlt kőkeresztjét. A KÖTIVIZIG és a Füzesabonyi Állami Gazdaság 1989-ben helyreállíttatta a keresztet, mely azóta egy Tiszahalásznak emléket állító zarándokhely – fogalmazott Fejes Lőrinc.

Az emlékmű három része eredeti, a talapzatot és a keresztet viszont újra el kellett készíteni.