2018.08.19. 17:27
Több mint kétszázan pótvizsgáznak a tankerületben
Több mint kétezer középiskolás, közel tízezer általános iskolás tanul, emellett mintegy négyszáz gyermek vesz részt gyógypedagógiai nevelés-oktatásban a Szolnoki Tankerület által fenntartott iskolákban.
Fotó: Shutterstock
– Idén összesen 325 tanuló ismétel évet, vagy javítóvizsgázik, ez a szám az összes tanuló 2,7 százaléka. Évismétlésre 121 gyermek kötelezett, javítóvizsgát pedig 204-en tesznek. Tankerületünkben összesen 293 javítóvizsga zajlik le augusztus 15. és augusztus 31. között – tájékoztatta hírportálunkat Szutorisz-Szügyi Csongor, a Szolnoki Tankerület igazgatója.
Az általános és középiskolákban a legtöbb diáknak matematikából kell újra bizonyítani, ezt a történelem követi. A középiskolákban ez még kiegészül az angol nyelvvel is.
– A legtöbb javítóvizsga általános iskolában a hetedik, középiskolában a kilencedik évfolyamon lesz, a legkevésbé érintett pedig általános iskolában a negyedik, középiskolában pedig a tizenkettedik évfolyam – mondta el a tankerület vezetője.
Hogy segítsenek a diákoknak, a pedagógusok segédanyagokat készítenek, szakirodalmat adnak, mintafeladatsorokat, gyakorlófeladatokat állítanak össze. A nyári intézményi ügyeleti napokon pedig lehetőség van személyes konzultációra is.