2018.11.24. 09:26
Generációról generációra öröklődött a néptánc szeretete Jászapátin
Kettős jubileumot ünnepelnek idén a jászapáti néptáncosok. A városban ugyanis negyven évvel ezelőtt indult el a néptánctanítás és húsz éve alakult meg a Hétszínvirág Táncegyüttes.
Az előadás generációkat hozott össze
Fotó: Beküldött fotó
A Jásztánc Alapítvány szervezésében a táncosok november 16-án és 17-én a „40 éve táncol Apáti” című néptáncgálaműsorral emlékeztek az elmúlt évtizedekre.
Az előadás generációkat és családokat kapcsolt össze, hiszen a régi táncosok közül sokan továbbadták gyermekeiknek is a tánc szeretetét, a népi hagyományok tiszteletét. A generációk táncában szülők és gyermekeik együtt léphettek színpadra.
Az ünnepségen Tajti Erzsébet, a Jásztánc Alapítvány elnöke köszöntötte a táncosokat, a vendégeket és azokat az alapítókat, akik elkezdték a néptánctanítást Jászapátin.
Pócs János országgyűlési képviselő, Farkas Ferenc polgármester és Szűcs Gábor, a Jászsági Népi Együttes művészeti igazgatója méltatták a jubiláló néptáncosok értékőrző munkáját. A gálaműsorban egykori és jelenlegi táncosok léptek fel, kicsik és nagyok együtt ünnepeltek.