2018.11.19. 11:18
Olvasóink szerint nevetségesen korán kezdik az üzletek a karácsonyozást
Legutóbb arról faggattuk olvasóinkat, vajon mit szólnak a boltokba igen csak korán érkező ünnepi hangulathoz. Na és persze leginkább ahhoz, hogy már októbertől tele vannak az üzletek csokimikulásokkal, sőt már a karácsonyi dekoráció kellékeivel is.
Nos, ahogy sejtettük, olvasóink annyira nincsenek elragadtatva ettől a nagy kipakolástól. Szavazóink fele (50 százalékuk) konkrétan úgy véli, vicc az egész, hogy már szinte az őszi hónapok kezdetén az arcunkba tolják a karácsonyt, holott októberben még inkább a nyárra gondolunk vissza.
A válaszadók 21 százalékát szintén zavarja a dolog, viszont már beletörődve veszi tudomásul a helyzetet, hiszen végtére is minden évben ez van.
Persze nem mindenki vélekedik negatívan az üzletekben megjelenő kissé talán túl korai ünnepi hangulatról, a szavazók 16 százaléka úgy gondolja, ha valakit zavar ez az egész, egyszerűen ne vegyen tudomást róla, vagy folyamodjon drasztikusabb megoldáshoz: ne menjen boltba. És persze olyan olvasónk is akad, akinek úgy tűnik semmi sem korai, 13 százalékuk ugyanis már a húsvéti csokinyuszit is szívesen megvenné!
Ezúttal is köszönjük mindenkinek, hogy megosztotta velünk véleményét, legközelebb újabb közérdekű kérdést boncolgatunk!