Világrekorder is lehet a régi bútorból előkerült búzaszem

Amikor kiértünk Rákóczifalvára, a két szakembert már elmélyült munka közben találtuk. Egy asztalra terített fehér terítőn, nagyító alatt több halomnyi növényt válogattak át, magvak után kutatva.

A múzeum munkatársainak elmondása szerint az ódon bútorban nem csak az elhíresült búzakévére találtak, hanem kárpit alatti töltőanyaga is korabeli növényekből állt, amit szintén megőriztek a további kutatás számára. A ma megszokott lószőr és afrik helyett az akkor könnyen elérhető, egyébként gyomnövénynek számító rostokkal tették puhává és kényelmessé a régi ülőalkalmatosságot.

– Ez itt szemmel láthatóan muhar, a másik mag pedig juhartól származik – válogatta a nagyító alatti magvakat Málnási Csizmadia Gábor, aki azt is elmondta, hogy a mostani szemle előzetes tájékozódás, majd egy mikroszkóp alatti beható vizsgálat után lehet pontosan megállapítani, hogy hányféle növényt és milyen arányban használt fel munkájához az egykori kárpitos.

Arra a kérdésre, hogy melyik vidékről származnak a most vizsgált növények, valószínűleg nem születik válasz, mert amint megtudtuk, ezeknek a magvaknak a többsége az egész országban előfordul.

– Sajnos azt mi sem tudjuk, hogy annak idején hol készülhetett a bútor, s hány kézen át vándorolt a múzeumba – mondták a házigazdák.

Másik kérdésünkre, hogy a kétszáz éves gyommagvak különböznek-e mai utódaiktól, dr. Gyulai Ferenc válaszolt. Ahogy megtudtuk, ilyen, viszonylag rövid idő alatt csak a tudatosan termesztett és nemesített kultúrnövényeken látható észrevehető változás.

A vadon élő növények változatlanok maradnak, ellenben sokkal hosszabb időre megőrzik csirázóképességüket. A professzor példaként egy kivágott erdő helyét egy év alatt betöltő pipacsmező történetét említette, ahol a körülmények változása miatt azonnal életre keltek az addig lappangó gyommagvak.

– Innen óhatatlanul eljutottunk a hasonló korú búzaleletig, bár azt nem ők vizsgálják. Az arabok által a turistáknak eladott, úgymond fáraókori búzának nem szabad felülni – mondta dr. Gyulai Ferenc.

– A búza átlagosan kilenc, tíz évig őrzi meg csirá­zó­képességét, bár pont egy Bécsben tizenöt éve talált, 1877-ből származó székesfehérvári búzaminta néhány szemét valóban sikerült kicsíráztatni, ami világrekordnak számít – mondta a szakember.

– Ha már a múltban jártunk, következő kérdésünk az volt, hogy mennyi idős volt az eddig megtalált legrégebbi növényi mag. A válasz enyhén szólva meglepő volt. Kiderült, hogy a legrégebbi életképes növény egy Szibériában jégbe fagyott szegfűféle volt.

De a hazai ásatásokon is nagyon sok magot lehet találni, természetesen ezek már nem életképesek. Sokszor a régi épületek is okoznak meglepetést, mert nem egyszer találtak csírázásképes gyomnövénymagvakat, akár százötven éves vályogtég­lák vizsgálatakor.

– Nem érdektelen munka a most vizsgált gyommagvak, illetve növényi maradványok feldolgozása sem, mert szintén hordozhatnak információkat – zárták a beszélgetést dr. Gyulai Ferenc és Málnási Csizmadia Gábor.

A sokféleség megőrzése a feladatuk

A tápiószelei Növényi Diverzitás Központ az Agrobotanikai Intézet jogutódjaként működő állami intézmény. Fő feladata Európa egyik legjelentősebb kultúrnövénygénbankjaként az országban korábban, illetve jelenleg termelt növények magjainak megőrzése, génállományuk fenntartása, a növényi génállomány sokféleségének, más néven diverzitásának fenntartása.

Története 1885-re nyúlik vissza, amikor Szelényi Lajos földbirtokos tápiószelei birtokait mintagazdaság céljára az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek adományozta. 1954-ben Jánossy Andor kezdeményezésére itt alakult meg az Országos Növényfajtakísérleti Intézet Fajtagyűjteményes Osztálya, ahol a termesztésből kiszorult növényfajtákat kezdték gyűjteni.