VÉLEMÉNY

2019.04.29. 14:45

Fantázia, szenvedély és kitartás is kell, hogy valaki jó tudós legyen

Mindig is csodálkozva néztem azokra az emberekre, akik reál tárgyakból képesek voltak kimagasló eredményeket elérni. A nagy átlag által nehezen megszerezhetőnek vélt tudást mások élvezetes egyértelműségként kezelik.

Szabó Lilla Laura

Manapság pedig úgy tűnik, hogy a természettudományok iránt egyre inkább fokozódik az érdeklődés. Személy szerint tőlem a fizika, kémia, matematika mindig is távol állt, noha tudom, milyen értékes összefüggések tárhatók fel általuk a világ működésével kapcsolatban. Bizony van olyan ember, aki hittel, szenvedéllyel tud dolgozni ezeken. A rajongás pedig már egészen korán megmutatkozik.

Ami általános iskolában még csak érdeklődés, gimnáziumban már világos iránnyá fejlődhet. Így történt ez az ifjú szolnoki fizikus esetében is, akiről cikkünkben olvashatnak. A maga tizenhat évével felnőtteket megszégyenítő alázattal és kitartással dolgozott a kísérleteken a fizika tételeit vizsgálva. Májusban pedig diákolimpiára megy. Portugáliába!

Azt mondják, hogy amit igazán szeret az ember, ahhoz érzéke van, „jó is” benne. Ám a tehetség önmagában nem elegendő. Időről időre, tudatosan kell fejleszteni, alakítani, bővíteni az „adományban” rejlő lehetőségeket. Ráadásul a nagy sikerekhez a szerencse éppúgy szükséges, mint egy támogató, felemelő közeg jelenléte. Fűszerként pedig ott a kreativitás. Az a csipetnyi fantázia, amely létjogosultságot ad például az uborkareszelőnek, hogy szerepeljen egy kísérletben. Mondja valaki ezek után, hogy a tudomány unalmas!

Nyilvánvalóan nem az. Ám nehezen kifürkészhető titkait csak keveseknek tárja fel. Máté pedig nagy valószínűséggel kerül majd a beavatottak közé ezen a nem mindennapi úton. Az irány mindenképpen biztató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában