galériával

2019.09.21. 07:00

Százötven kiló szilvából, órákon át rotyogott a lekvár Jászapátin

Órákon át, hat üstben rotyogott a szilvalekvár szerdán a jászapáti Tanyamúzeum udvarán.

Illés Anita

Fotós: Picasa

A helyi Vándorfy János Honismereti Szakkör tavaly kezdeményezte, hogy minden szeptemberben a tanyavilág, illetve a paraszti élethez kapcsolódó munkafolyamatot mutatnak be.

– A jó hangulatú közösségi eseményen az elmúlt évben a kukoricatörés hagyományait elevenítettük fel, idén pedig szilvalekvár főzésre vállalkoztunk. A hagyományőrző programhoz csatlakoztak a Jóbarátság Nyugdíjas Klub lelkes tagjai is – mondta Barta István, a honismereti szakkör vezetője.

A háziasszonyok százötven kiló szilvát mostak meg, magoztak ki, majd a kora reggeli órákban üstökbe helyezték a gyümölcsöt és addig főzték, amíg olyan sűrű lekvár nem lett belőle, hogy megállt benne a kanál. Ehhez bizony nyolc órára és sok-sok dolgos kézre volt szükség, mert arra gondosan ügyeltek, hogy le ne égjen a lekvár.

A hagyományőrző program generációkat kapcsolt össze, hiszen az eseményre a Szent Imre Katolikus Általános Iskola diákjai is ellátogattak. A fiatalok megismerték a házi szilvalekvár készítésének fortélyait és a Tanyamúzeumban a régi, paraszti kultúra értékeit is felfedezték.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában