Szolnok múltja látható a régi fényképeken

– Az adományozó oklevélben az Ön mecénási tevékenységét emelték ki elsősorban…

– Valóban régóta igyekszem különböző dokumentumokkal, fényképekkel segíteni a levéltár munkáját. Nagyon sok tételt a gyűjtésem során eleve úgy vásárolok meg, hogy közgyűjteménybe szánom őket. Legutóbb például egy tiszafüredi és kunszentmártoni fényképész üveglemezekből álló hagyatékát sikerült úgy megszereznem, hogy annak egy jó része a megyei levéltár közreműködésével a tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeumba került.

– Tudomásom szerint Ön hozta haza a szolnoki születésű neves statisztikusnak, egykori miniszternek, Kenéz Bélának a fotógyűjteményét is…

– Kenéz Béla anyagát az általam nagyon nagyra becsült Kósa Károly helytörténész barátom fedezte fel egy árverési oldalon, ő hívta fel rá a figyelmem. Azt már direkt a levéltár számára vásároltam meg.

– Hol szokott rábukkanni a szolnoki vonatkozású értékekre?

– Érdekes módon jelentős részben külföldi árverési oldalakon találkozom velük. De természetesen itthon is kerülnek elém hasonlók. Nagyon jó kapcsolatom van a budapesti antikváriumokkal is, ott is szoktam őket keresgélni.

– Mekkora a saját gyűjteménye?

– Még soha nem számoltam meg, nem tudom. A helytörténeti része Szolnok városához kapcsolódik. Sok, városunk és lakóinak múltját megörökítő régi fényképfelvétel került a birtokomba. Például sikerült megvennem egy olyan fiatalembernek, a fotósorozatát, aki innen ment ki harckocsizónak a keleti frontra és ott készítette a felvételeit. A másik érdekesség számomra, amikor Szolnokot idegenek szemével láttató anyagra sikerült szert tennem. Így tudtam a háború alatt Szolnokon szolgáló német katonák fényképfelvételeiből bőséges anyagra szert tenni. Nagy meglepetést jelentett egy olyan fotó felbukkanása, amin a szolnoki pályaudvaron szolgáló olasz katonák láthatók.

– E kép történetét Magó Károly repülő zászlós bogozta ki. Kiderült, hogy volt itt egy olasz átmenő állomás, melynek személyzetét magyarul tudó fiumei olaszokból állították össze. Ők, illetve felmenőik még a Monarchia idején maradtak az adriai városban. De sikerült 56-os szolnoki képet is szereznem, vagy olyan furcsaságot melyen valamikor a Művésztelep alkotói öltöztek be tunéziai araboknak. Ez olyan jól sikerült, hogy Párizsban arabokat ábrázoló képeslapként árulták – mutatja mosolyogva a gyűjtő a valóban hitelesnek tűnő felvételt.

– A magángyűjteményét is megosztja másokkal?

– A régi képeslapok nagy részét már beszkenneltem, s a másolatokat átadtam a múzeumnak és a levéltárnak is. Van egy szervezetünk, a Jász-Nagykun-Szolnokért Baráti Egyesület, annak tagja dr. Császtvay Tünde, a Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese, az ő révén az a közintézmény is kapott belőle. De az elmondottakból látható, hogy a Hadtörténeti Múzeum számára is vannak benne érdekességek.

– Az iratokon, fotókon kívül mire büszke leginkább?

– Szolnok régi metszeteinek majdnem teljes sorozatára. Szerintem a múzeum hasonló anyagával együtt akár egy kiállítás, vagy egy könyv anyagaként is érdekes látvány lehetne. Kósa Károllyal nagy tervünk lenne ez. Az egyesületünk meg szeretne egy olyan kötetet kiadni, amiben a megye régi képét őrző képeslapok legszebb darabjait adnánk közre.

– Milyen tervei vannak a teljes gyűjteménnyel?

– Egyrészt megmarad a gyermekeimnek, más része átkerül majd a múzeumba, vagy a levéltárba. Soha nem akarok vele piacozni. Erdélyben az a mondás járja, hogy első a haza, második a család és harmadikra nézd a saját hasznod. Az ember eszerint próbálja felépíteni a kis életét.

Cikkünk témájával kapcsolatban véleményt is írtunk, melyet ide kattintva olvashat el.