Utazás

2019.11.28. 14:00

Amishok között járt és fotózott a szolnoki Demény István

Sokfelé ismerik, számos, fotóválogatással illusztrált élménybeszámolót tartott már mindazoknak, akik kíváncsiak a messzi országokra, egzotikus tájakra. István az utazás szerelmese, élményeit viszont szívesen osztja meg azokkal is, akik soha nem jutottak el távoli, de annál érdekesebb helyekre.

Kovács Berta

Demény István az amishoknál készült fotóit mutatja. Különleges világukat örökítette meg a felvételeken

Fotó: Csabai István

Az ősz folyamán Demény István egy amerikai körutazáson vett részt, mely során Kanada, New York, Boston, Washington mellett többek között Pennsylvaniába is ellátogattak. Ez az állam azért is érdekes, mert az USA-ban itt él a legtöbb amish. Ezt a körülbelül 300 ezer fős, a 18. századi Németországból származó konzervatív keresztény közösséget, mely hagyományos életmódjához, szokásaihoz a mai napig erősen ragaszkodik, legtöbben csak filmekből ismerhetjük. István azonban testközelből figyelhette meg e nem igazán nyitott népcsoport életét, eszközeit.

A lovas kocsit is saját maguk készítik
Fotó: Beküldött fotó

– Az a legszembetűnőbb, hogy ők a 300 évvel ezelőtti kultúrát igyekeznek megőrizni egy olyan országban, ahol a legmodernebb eszközök is hétköznapinak számítanak – számolt be élményeiről a világutazó. – Megőrizték archaikus nyelvüket is, tehát a 200 évvel ezelőtti német akcentussal beszélnek. Elzárva éltek a helybéliektől, így nem vették át az ő szokásaikat, kultúrájukat, nem követték a fejlődést. Ma sem használnak villanyt, tévét, telefont, közlekedéshez gépi járműveket, autót, lovas kocsival közlekednek bent a városban is, még a főútvonalakon is. Még biciklit is olyat használnak, amin nincs pedál, hajtókerék, lábbal lökik előre magukat, mintegy „rollereznek” vele – mesélte.

– Nagyon szigorú szabályok szerint élnek, 18 éves korukig csak a saját közösségükben. De nem ám csak farmokon, hanem bent a városban is! Onnan lehet felismerni, hogy melyik az amish ház, hogy például ki van teregetve kötélre a ruha, ez ugyanis az amerikaiak körében nem jellemző, ők ruhaszárító berendezést használnak. Egy huszonöt-harminc fős közösségnek van egy-egy vezetője, ő „mindenek ura”. Ha utazni akarnak vagy telefonálni, ahhoz is a vezető engedélyét kell kikérniük. Van, amikor hasznos ez a felállás, hiszen minden ügyes-bajos dolgot elintéz a vezető, bár megesik, hogy túllépi a hatáskörét. A hatósághoz viszont csak olyankor kerülnek amishok, ha bűncselekmény történik, de az illető olyankor is csak a vezető jelenlétében szólalhat meg.

István elárulta azt is, hogy bár tagadják, hogy ez szekta lenne, több esetben mégis volt ilyen érzése.

A fafaragó eladásra szánt műveit formázza
Fotó: Beküldött fotó

– Jártunk egy látogatóközpontban, ahol e nép életmódjába, szokásaiba egy nem amish személy vezetett be minket, bemutatta az öltözködésüket, munkájukat, eszközeiket. Elsősorban földművelésből és kézművességből élnek. Szépek a textilmunkáik és a faragványaik. Fa tárgyakat, szatyrokat, szütyőket, fafaragványokat, gyékényből, háncsból különféle eszközöket, szőnyeget, ágyterítőt állítanak elő. Nagyon kitűnő bútorokat készítenek. És persze ajándéktárgyakat, hiszen azok eladásából szerzik a legtöbb pénzt. A kovácsmesterség fontos szerepet tölt be náluk, a lovas kocsikat is maguk készítik. Egy fafaragóval én is találkoztam, ő azzal dicsekedett, hogy egyetlen bicskával készíti el még a nagyobb tárgyakat is, és be is mutatta tudományát. Láttam szántóvető embereket, akik négy lóval húzatták az ekét.

– A városi közegben viszont nagyon nehéz volt megfigyelni őket. Férfiemberrel közvetlenül nem találkoztam, a faragót leszámítva. Kétszer láttam buszból lovas kocsijukat, de mire megállt a jármű, már elhajtottak. Egyébként sem szeretik, ha fényképezik őket, bár egy-két lopott pillanatot sikerült elkapni, amikor nem figyeltek oda – árulta el. – Hét-nyolc gyermek náluk az átlagos, és csak belsőleg házasodhatnak. Tizennyolc éves korukig nem hagyják el lakóhelyüket. Saját iskoláik vannak, de csak általános iskolát működtetnek, mivel úgy tartják, az ő életmódjukhoz nem szükséges egyéb képzés, az idősebbek megtanítanak mindent a fiatalabbaknak. Amikor nagykorúak lesznek, elengedik őket két évre az „angolokhoz” – mindenkit angolnak neveznek, aki nem amish, lehet bármilyen nemzetiségű. El is mennek kitombolni magukat, ez idő alatt mulatozhatnak, ihatnak, drogozhatnak, szexelhetnek, kipróbálhatnak mindenfélét. Ilyenkor esik meg, hogy túlzásba viszik a vigadozást, és bíróság elé kell állniuk.

– A két év letelte után pedig választaniuk kell, hogy akkor ott visszamennek a családhoz, vagy soha többé. Hazatérve csak saját népükből valóval házasodhatnak, de aki kiszeret valahová, kitagadják és a továbbiakban meg sem ismerik, és többé nem engedik be a közösségbe. A saját anyja és apja sem hajlandó fogadni őt. Ha az amish fiú egy nem amish feleséget szerez, és a lány pár év múlva meggondolja magát és elmegy, a fiú akkor is magára marad. A házasság az ő szemükben ugyanis egy életre köttetik, így amíg csak él a lány, a fiú nem nősülhet újra, nem lehet a közösség tagja. Ezt ma is szigorúan veszik.

Megtudtuk azt is, a városban van amish bolt, ahol az általuk készített dolgokat értékesítik, és van olyan áruház is, ahová csak amishok járnak, néhány iparcikket ugyanis – például a kályhát – nekik is meg kell venniük. És működnek olyan bútorboltok, ahol csak az általuk készített, egyébként nagyon szép bútorokat árulják, igen magas áron. Tehát nem élnek azért teljesen elszigetelődve, érintkeznek, kereskednek a külvilággal. Egyes helyeken pedig ma már valamivel lazábbak az eredeti, nagyon szigorú előírások – például használnak napelemmel előállított elektromos energiát hűtőszekrényhez. Egyébként világításhoz is gázlámpát használnak.

Városi közegben pedig a ruházatuk árulkodik: szembetűnő a férfiak kalapja vagy a nők fityulája. Ami irigylésre méltónak tűnik: ők adót sem fizetnek. De életmódjukból adódóan az állami ellátásra sincs igényük.

Számtalan felkérést kap

Demény István gyerekkora óta járja a világot, utazik a legkülönfélébb tájakra. Amióta nyugdíjas, azóta készít digitális fotókat az utak során látottakról, és tart élménybeszámolókat.

– Szeretném átadni a tapasztaltakat, hiszen a többség nem jut el ilyen helyekre – vallotta István.

– Én pedig örülök, ha egy képösszeállítás kíséretében el tudom kalauzolni az érdeklődőket akár Borneóra, Afrikába, vagy éppenséggel egy ázsiai sivatagba. Ahogy látom, aki anyagilag megengedhetné magának, sokszor az se vállalkozik egy efféle utazásra.

Hívják is rengeteg helyre előadást tartani, könyvtáraktól nyugdíjasklubokon át az iskolákig. Még Kárpátalján is ismerik, ott a nyári táborban szokott a gyerekeknek előadni.

– Nagyon szívesen megmutatom a képeimet, melyeket nem valami előre meghatározott protokoll szerint készítek. De talán épp ezért hiteles az élménybeszámoló.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában