Történelmi „határvonalat” húztak meg az orrom előtt

Ma is elevenen él bennem az élmény, hogy mennyire felemás módon tekintettek ők a szolgálatra. Némelyikük ma is vallja, hogy a sorkatonaság rendet, fegyelmet és tartást nevelt a fiatalokba, amire manapság is nagy szükség lenne. A negatív hangok szerint viszont az egésznek semmi értelme sem volt. Szerintük a kiképzések célja nem a harci feladatokra való felkészítést jelentette, sokkal inkább az újoncok megleckéztetését.

Ezekből a benyomásokból próbáltam meríteni akkor, amikor eljött az utolsó sorozás ideje. Azon kezdtem gondolkodni, mi vár majd rám, hová kerülök, kik lesznek a társaim. Mígnem az utolsó pillanatban megtudtam: nekem már nem kell bevonulnom. Olyan történelmi „határvonalat” húztak meg az orrom előtt 2004-ben, amelyet 1868-ban fektettek le. Ekkor vezették be ugyanis hazánkban az általános hadkötelezettséget.

Ugyanakkor Szolnokon 2004. november 2-án, jelképesen a Hild téren aláírt katonai „centi” jelezte a sorkatonaság végét a megyeszékhelyen. Hirtelen azzal szembesültem, hogy nem leszek már rádiós, nem kezelhetek radart és nem is dolgozhatok főszakácsként a határszéli laktanyában, ahogy tették azt többen is rokonaim közül.

A sorozások végén többen is ránk sütötték a bélyeget, hogy milyen szerencsések vagyunk, hiszen máris mentesülünk életünk egyik nagy próbatétele alól. Abban a pillanatban én is így éreztem. Tizenöt év telt el azóta. Sok minden megváltozott, egy dolog azonban nem. A sorkatonaság az idősebbeknek mindig is a nosztalgiát, a fiataloknak pedig egy örökké ismeretlen világot juttatja eszébe.

Történelmi „határvonalat” húztak meg az orrom előtt