Vélemény

2020.01.16. 07:00

Ahogy a gyermekeink száma nő, úgy nő felelősségünk is

Mindennapi életünk ma már szinte teljesen elképzelhetetlen autó nélkül.

Hartai Gergely

Kiváltképp a családoknak jön jól, ha bizton számíthatnak egy garázsban álló négykerekűre. Megnyugtató ugyanis a tudat, hogy ha az óvodába, az iskolába, az orvoshoz vagy éppen a nagyszülőkhöz kell elvinni a família tagjait, a jármű mindig kéznél van.

Én sem tudok meglenni a kocsim nélkül, és nem telik el úgy egyetlen év sem, hogy ne fejlesztenék rajta valamit. A célom ezzel nem az, hogy az enyém legyen a legszuperebb kocsi az utcában, hanem hogy a lehető legjobb műszaki állapotban tudjam, ha szükségem van rá. Annál is inkább, mivel családi kötelékek fűznek minket az ország túlvégére, ahová kisgyermekkel elindulni minden évszakban felelősségteljes vállalkozás. Így hát nem mindegy, milyen jármű az útitársunk több száz kilométeren át. Ahogy a gyermekeink száma nő, a felelősségünk is egyre nagyobb, hogy biztonságban tudjuk őket.

Három gyerkőcnél már megyénkben is sok szülő elgondolkodik azon, hogy lecserélje kisebb autóját és tágasabb utasterűt vásároljon. A jászkunsági családok közül is rengetegen éltek már a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával. A tavaly nyáron hatályba lépett rendelkezés szerint azok a három vagy több gyermeket nevelő családok jogosultak effajta támogatásra, akik hétszemélyes autót vásárolnak. A visszajelzésekből az látszik, hogy mindenki más és más felszereltségű jármű mellett teszi le a voksát. Egyetlen dologban viszont mindenki egyetért. Választásuk fókuszában a kényelem mellett a biztonság a legfontosabb szempont.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában