Egy berényi család második világháborús tragédiájáról meséltek

Az 1944 végén játszódó történetben egy alföldi tanyán önvédelemből megölik az erőszakoskodó szovjet katonát, amit brutális megtorlás követ. A film emlékeztet egy jászberényi család históriájára, bár a rendező annak idején nem erősítette meg a két történet közötti kapcsolatot. De a film egy részét talán nem véletlenül forgatták Jászberényben.

Hosszú évekkel ezelőtt ismertem egy idős szolnoki asszonyt, az egyik gimnázium tanárnőjét. Kezdetben csak azt tudtam róla, hogy nagyon megkeményítette a sorsa, sok megpróbáltatás érte élete során. Jászberényi hentesmester lánya volt, s többször velünk utazott haza, ha virágot vitt az ottani háborús emlékműre. Ritkán emlegette a múltat, annyit mondott, hogy apja és két fiútestvére nyomtalanul eltűnt a háború végén, őket pedig saját házuk istállójába költöztette az új hatalom. Szavain még évtizedek múlva is érzett a megaláztatás emléke.

– Anyámmal és a testvéreimmel együtt szorongtunk az istállóban, amikor hallottuk, hogy házunk ki tudja, honnan jött új lakói mit beszélnek rólunk. „Nem bírom a büdösök szagát!” – ezek mi voltunk – mondta a férjének jó hangosan az asszony, miközben a mi asztalunknál ettek, az ágyunkban aludtak. – A teljes történet számomra végül jóval a tanárnő halála után kerekedett egésszé, amikor a megyei levéltárban dr. Cseh Géza főlevéltárosnak említettem a nevét.

– Ennek az ügynek nálunk vannak az iratai, válaszolta, és perceken belül elmélyedhettem a múló idő jóvoltából már szabadon olvasható nem mindennapi história anyagában.

– Az első lapon 1957-ben a tanárnő édesanyja, Detki Józsefné tiltakozik az államosított házuk ügyében írt fellebbezés elutasítása miatt. Amint írja, a háború után családjukat kizsákmányoló tőkésnek, a megdöntött társadalmi rendszer népelnyomó elemeinek minősítve fosztották meg mindenétől, holott férje a szeretteit két keze munkájával eltartó hentes kisiparos volt. A jászberényi tanács meglepő indokkal, az ügy kényes voltára való hivatkozással támasztotta alá döntését. A következő irat, az asszony visszaemlékezése a „kényes kérdés” valódi természetéről.

– …aludtunk, …Egyszer csak durr, beütik a konyhaajtó üvegét. Utána az ablakokat,…erre az uram felriad, kiszalad, de a következő percben feltartott kézzel hátrál befelé, erre felugranak a kislányaim is, … Az egyik orosz puskát szegez az uramnak, a másik az asztalra csap és kiabál: kisasszony, kisasszony, szőke kisasszony. A férjem azt mondja, meneküljetek át a szomszédba… A két kislányom megragadott, de az orosz elrántott, jobbra-balra csavart, én kiabáltam, hogy engedjen el. Én ki tudtam menekülni, erre az a másik utánam lőtt, de én nem egyenest szaladtam, a két kislányomat már nem engedte ki...

– Csend volt, aztán öt-hat lövés hallatszott, … később még hangosabb lárma, veszekedés hallatszik, aztán sivalkodás. A kis Klári sivalkodott, hogy anyukám gyere, mert megölnek,… én szaladtam, amerre a kislány sírt. Odaérkeztem…Kérdem, hogy Gizi hol van? Ő nem tudott jönni, de már ő is mászott, kihúzta a kisebb, mert az édesapjuk mondta nekik. Ekkor felvettem a hátamra, mert azt mondják, menjünk, meneküljünk, de sötét volt, én azt sem tudtam, merre mentem, de erdőbe értünk…A férjem is odaér, és azt mondják, hogy meneküljünk, mert az oroszok elmentek, és ha segítséget hoznak, agyonvernek bennünket…mondták ők, hogy Klárit akarták kivenni az ágy alól, és mert Gizivel nem bírt, kivédte magát.

– A kislányom meg nem engedték, az apja elébe állt. Erre az orosz a másiknak azt mondta, lődd agyon. A férjem megértette, mert kicsit tudott oroszul, és mondta a fiamnak, hogy végünk van. Amikor az orosz le akarta lőni a férjem, a fiam megvédte, a puskára vetette magát, és kiütötte a kezéből. Erre a másik orosz széket ragadott, és így verekedtek össze. Ezt én már nem láttam, mert elmenekültem.

Cseh Géza főlevéltáros az iratok alapján írt, Vae victis! Egy jászberényi család tragédiája 1944-ben című munkájában így foglalta össze az eseményeket:

– …a részeg katonák erőszakoskodni akartak Detkinével és lányaival. Az asszony kimenekült a házból, az idősebbik, 18 éves lánnyal a katonák nem bírtak és a mindössze tízéves húgát akarták kihúzni az ágy alól. Amikor a férj és az idősebbik fiú a kislány védelmére kelt, az oroszok le akarták lőni őket. Ám az apa az első világháborús hadifogsága alatt szerzett csekély orosz tudásával megértette, hogy veszélyben van az életük és ezt fia tudtára adta. Erre a fiú kiütötte a fegyvert a katona kezéből és élet-halál harc kezdődött közöttük. A bizonyára erős alkatú hentesmester és fia megölte a részeg oroszokat. Ezután a hentesmester a fiaival együtt megpróbált elmenekülni, de rövidesen elfogták őket.

A kapcsolatos ügyiratokból kiderül, hogy az anyát és nagyobbik lányát 1944. december 6-tól 1945. január 8-ig az oroszok őrizet alatt tartották, majd Lazarenko államvédelmi őrnagy igazolásával hazaengedték Jászberénybe. Detki Józsefnek és két fiának, a 22 éves Józsefnek és a 20 éves Andrásnak azonban örökre nyoma veszett, jóllehet a fiatalabbik fiú a dokumentumok szerint nem tartózkodott a házban a katonák megölésekor.

Az idős asszony, a történetben szereplő egykori kisebbik lány, annyit mesélt az ügy utóéletéről, hogy anyjukkal együtt évek során sokszor próbáltak eltűnt apjuk és testvéreik nyomára jutni. Kutatásaik soha nem jártak eredménnyel. Volt, hogy egy hír nyomán még

Romániát is megjárták, hátha ott találnak valami nyomot, ami alapján legalább rálelhetnének családtagjaik nyughelyére. Egy, ma is a Jászágban élő rokonuk egy szintén elhurcolt, de szerencsésen hazakeveredő ember elmondása alapján úgy tudja, hogy az oroszok valahol Pest határában végeztek velük, és egy ottani erdő rejti máig a testüket. Az, hogy eddig orosz forrásból sem került elő sorsukról semmi információ alátámasztja azt a vélekedést, hogy valamikor 1944 végén minden formaság mellőzésével végezhettek velük. Talán örökre a szovjet hadsereg tisztázatlan sorsú áldozataiként emlékezhetünk rájuk. Detki József hentesmester felesége formálisan férjes asszonyként hunyt el 1963-ban.

Detki József hentesmester és felesége, négy gyermeket, két fiút és két lányt nevelt. A fiúk a háború idején egyetemre jártak, az iskolai szünetekben otthon segédkeztek újerdei tanyájukon, ahol szőlőműveléssel és gyümölcstermesztéssel foglalkoztak. A városban bérelt üzletükben az apjuk által feldolgozott húsárut és az általuk termesztett gyümölcsöt, zöldséget árulták. Két lányuk Jászberényben járt iskolába, a szülők megbecsült polgárai voltak a városnak. 1945-ben földjüket, később házukat is elvették, üzletüket a Magyar Kommunista Párt foglalta le.