A szakma legrangosabb elismerését vehette át a kunhegyesi pék

Egész életét a pékszakmában töltötte Gorzás László. Ötven év alatt megjárta a szakma ranglétráját, fizikai munkásból lett üzemvezető. Háromszor volt a szakma kiváló dolgozója, pályájára azonban tavaly év végén került fel a korona, amikor megkapta a Magyar Pékszövetség szakmai életműdíját.

– Köszönöm mindenkinek, akinek szerepe volt abban, hogy ekkora megtiszteltetés érjen – értékelt szűkszavúan az 1953-as születésű díjazott. – Már egész fiatalon lenyűgözött, mekkora szükség van a pék munkájára, mikor korán reggel sorban állnak a friss termékekért az emberek – emlékezett vissza.

Harmadik gyermekként született egy kunhegyesi családban. Édesapja a helyi sütőüzemben dolgozott gépkocsikísérőként, édesanyja háztartásbeli volt. Helyben végezte az általános iskolát, majd Nagykőrösön volt péktanuló. Szakmai pályáját a Karcagi Sütőipari Vállalat kunhegyesi üzemében kezdte 1970-ben. Bár a vállalat neve hatszor is változott, ő negyven évig ugyanott dolgozott. A kunhegyesi üzem művezetője lett 1995-ben, majd négy éven keresztül látta el a tiszafüredi sütőüzem vezetését. Korengedménnyel mehetett nyugdíjba 2010-ben, azóta, mint tanácsadó részmunkaidőben dolgozik.

Sokat tanult, igyekezett a lehetőségekhez mérten képezni magát. Számolatlanul sok, a szakma népszerűségét szolgáló rendezvényen vett részt, sok fiatal nyári gyakorlatát vezette.

– Ha tehettem, átadtam tudásomat és tapasztalatomat a fiatalabb generációnak, sok ifjú szakember bontogatta a szárnyait a kezem alatt. Tudom, mennyire fontos fiatalon, hogy legyen, aki irányt mutat – jegyezte meg, hozzátéve: ő is nagyon sokat köszönhet a szakma egykori kiválóságainak.

– Soha nem felejtem el mindazt, amit id. Szőlősi József, egykori telepvezetőtől kaptam úgy szakmailag, mint emberileg. Ő vezetett be a szakma rejtelmeibe, apámként tiszteltem – hangsúlyozta. – De egyengette az utamat K. Nagy Mihály, Balogh Pál, Sinka András, Lukács János és felesége, Rózsika néni is – sorolta.

Oroszlánrészt vállaltak abban, hogy a Gorzás Lászlót fiatalon megszólító szakma az egész életét végigkísérje, és a tőlük kapott tudásnak is köszönhető, hogy idővel e hivatás legjobbjai közé emelkedett.

Szomorúan látja, hogy a szakma napjainkban egyre inkább háttérbe szorul. Kevés a fiatal, nincs utánpótlás, ezért nehéz jövő elé néz az ágazat. Ezt tetézi, hogy szerinte az elmúlt két-három évtizedben a szakmai oktatás is hagyott kívánnivalót maga után.

– Nehéz a pékek élete, hiszen korán kel, ünnepnapokon is dolgozik, sokat van távol a családjától. Épp ezért nem vonzó a fiatalok számára – vélekedett. – Az elmúlt ötven év tanulsága, hogy megfelelő családi háttér nélkül ezt nem lehet csinálni. Hálával tartozom a feleségemnek, aki mindig mellettem állt – húzta alá.

Két lányuk négy unokával ajándékozta meg őket, decemberben pedig megszületett az első dédunoka. Gyerekeik és családjaik szerencsére a közelben laknak, ha tehetik, közös programokat szerveznek.

– Szeretnék sokáig dolgozni, ha könnyített munkakörben is, de mindenképp a szakmában maradni – fogalmazott a pékszövetség díjazottja.