2020.05.04. 08:00
Ezek voltak az elmúlt egy hét legolvasottabb hírei
Baleset történt Szolnokon és Abonyban is, megyénk is részt vesz az országos mintavételben, ritka madárfajt találtak Mezőtúron – ezek is szerepeltek az elmúlt egy hét legolvasottabb hírei között.
Forrás: Police.hu
Országszerte összesen 17778 fős mintán vizsgálják meg a koronavírus átfertőzöttség mértékét. Ez nagyon nagy mintaszám, amiből érvényes megállapításokat lehet tenni a teljes országlakosságra vonatkozóan. A felmérés május 1. és 14. között valósul meg. Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megyékben a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja szervezi.
Egy helyi lakos kerékpárral közlekedett Szolnok belterületén 2020. április 28-án, amikor haladása során megcsúszott és elesett. A kerékpáros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A férfi még 2018. augusztus 6-án keveredett szóváltásba egy gépjárműben ülő jánoshidai lakossal. A vita során V. Attila a sértett személygépkocsijának hátsó szélvédőjébe egy terméskövet dobott. A gépjárműben utasként tartózkodó férfi kiszállt a személyautóból, hogy tisztázza a kialakult helyzetet, azonban a jogsértő a kezében tartott kődarabbal fejen ütötte. A büntetőeljárás során V. Attila – annak érdekében, hogy a férfi ne tegyen rá terhelő vallomást – megfenyegette a sértettet.
Két személygépkocsi karambolozott pénteken délelőtt Szolnokon, a Boldog Sándor István körút és az Ady Endre út kereszteződésében. A balesethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik áramtalanították a járműveket.
Különleges madárfaj vert tanyát a túri Zsibó halastavak egyikénél. Nem akármilyen szárnyasról van szó, hiszen a bütykös ásólúd hazánkban nem őshonos és mindösszesen néhány pár található az egész országban. A madarat egy ifjú, helyi madárbarát fedezte fel. A tizenhat éves Jóni Pál kisgyermekkora óta szívesen járja a természetet.
Két személygépkocsi ütközött össze hétfőn délután a 40-es út 42-es kilométerénél, Abony közelében. A balesetben egy ember szenvedett könnyebb sérüléseket. A ceglédi hivatásos tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a járműveket.
Tiszafüreden Ujvári Imre polgármester péntek 0 órától vasárnap 24 óráig elrendelte a város lezárását, ebben az időszakban napközben csak alapos indokkal lehet közterületen tartózkodni. A szabályszegőkkel szemben -amennyiben figyelmeztetést követően sem tartják be az előírásokat- 5000 forinttól 50000 forintig terjedő helyszíni bírságot vagy 200000 forintig terjedő közigazgatási bírságot szabhatnak ki.
Körűi házukban tölti az önkéntes karantén napjait dr. Demény Ferenc. A gödöllői Szent István Egyetemen PhD címet szerzett halbiológus egy csehországi halgazdaságban vállalt munkát, pont a járvány megérkezésének időszakában.
Dr. Gábori József Laki Kálmán-díjas matematikus, aki minduntalan megoldatlan problémahalmazokat igyekszik kibogozni a végtelennek és ismeretlennek vélt számtengerben. Számára a koronavírus-járvány is inkább matematikai feladvány, mint félelmetes veszélyhelyzet. A matematikus a valószínűség-számításhoz a Gauss-féle eloszlásfüggvényt, a haranggörbét használja.
Már az idei tavasz is több motorosbalesetet hozott megyénkben. A tavasz beköszöntével kirajzottak a motorosok az utakra annak ellenére, hogy a jelen járványügyi helyzetben a cél nélküli motorozás nem megengedett. A balesetek megelőzése érdekében fontos a fokozott óvatosság, hiszen a motorosok a közúti közlekedés védtelen és – a szezon kezdetén – szokatlan szereplői közé tartoznak.