A Bíró családnál menedékre találnak a vágásra szánt négylábúak

Amíg kortársai leginkább a különböző közösségi oldalakon posztolnak, addig Bíró Erzsébet főleg háztáji kedvenceit gondozza. Böbe körbevezetett minket a portán, bemutatva négylábúit.

– Ő itt Gizi – mutatott az ól szélén álldogáló kecskére. – Az meg ott az etetőben Csíkos.

Szinte mindegyik kecskének van neve Bíróék udvarában, még a legkisebbnek (Lili)is, amely nem is oly régen látta meg a napvilágot. Böbe maga segédkezett az ellésnél.

– A kisgida két lábbal előre jön a világra, a másodiknak hátul voltak a végtagjai, addig nyúlkáltam, míg a lapockáját sikerült megfognom, így ki tudott bújni. Tehát voltam már könyékig kecskében, hiszen a vajúdás során figyelni kell arra, hogy az anyaállatban ne maradjon gida. Korábban, amikor a szüleim tehenet tartottak, a borjúk születését is figyeltem, ha szükség volt rám, segítettem – mesélte. Hozzátette, hogy a családjában mindig kedvelték az állatokat.

– Ebbe nőttem bele, ló például mindig volt az udvarban, az édesapám fiatalkorában kezdett marhákat tartani. Sajnos néhány éve el kellett adni őket. Nem sokkal később kaptam meg az első kecskémet, azzal a feltétellel, hogy nem lesz több. Erre tessék! – tette hozzá mosolyogva.

– Szinte minden állat rossz helyről érkezett. A mentett állatokra véletlenül bukkantunk, a kecskéket egyik tanárom intézte, a kis fülűek egy ismerős révén kerültek hozzánk. Menedéket kapnak nálunk a négylábú jószágok. Azt a szabályt betartjuk, hogy itt kecskét nem vágunk – hangsúlyozta a fiatal lány, aki a kora reggeli órákban etetéssel kezdi a napot.

– Iskolaidőben a szüleim segítenek, de nyáron, ha dolgozok, akkor már négykor fenn vagyok. A kecskével és birkával kezdem, mert akkor utána csönd van. Majd jöhetnek a malacok és a tyúkok, végül a kutya és a macska. Vizet is adok mindegyiknek. Délután újra kezdem a kört, és ha végzek, leülök fejni. Már az állatok is tudják a sorrendet, adom nekik a kukoricát, leülök melléjük, és fejek. Ez mindig az én feladatom – foglalta össze egy napját Böbe.

A törökszentmiklósi Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnáziumban tanuló tiszaföldvári lány különböző kecskesajtokat is készít.

– Az egyik tanárom sajtkészítő-tanfolyamra vitt el segítőnek. Innen jött az ötlet, hogyha már van kecsketejem, készíthetnék én is. Leginkább a családtagok kaptak kóstolót. Főztem már csiliset, fokhagymásat, de a lila hagymás a kedvenc – magyarázta.

Böbe osztálytársainak többsége jól fogadja különleges életmódját, hogy a hajnalig tartó bulik, fesztiválok, valamint utazások helyett mindennapi kötöttségei vannak. Azért természetesen szórakozni is jár, barátaival hétvégente találkozik.

– Időhöz vagyok kötve, csak akkor tudok mozogni, ha a szüleim besegítenek. De ilyenkor, fejésidőben például sosem szoktam elutazni, mert azt csak én csinálom. Általánosságban furcsán, sokszor lenézően pillantanak rám. Nem mindenki fogadja ezt így el – fejtette ki Böbe.

Nem szakadna el az állatoktól

Kitűnő tanulóként szakgimnáziumba jelentkezett Bíró Böbe, aki jelenleg is osztályelső.

– Érettségi után technikusit végeznék, hiszen ha saját vállalkozást indítok, oda kell a szakirányú végzettség. Utána meg vagy állattenyésztési, vagy mezőgazdasági mérnöknek tanulnék – avatott be terveibe a tizenegyedikes lány, aki elsősorban levelező tagozatra adná be a papírjait, hogy idejének nagy részét továbbra is az állataival tölthesse.

– Rajta múlik minden, mi támogatjuk, amiben csak tudjuk – fűzte hozzá Sike Erzsébet, Böbe édesanyja.