Több lett a hulladék

2021.01.24. 11:30

Idén már szigorúbban büntetik a Tisza-tónál szemetelő horgászokat

Bár a Tisza-tónál horgászók többsége becsületes és felelősségteljes, mégis emelkedett tavaly a hanyag pecások után elszállítandó hulladék mennyisége. Nem csoda tehát, hogy az idei évtől már szigorúbb szabályok vonatkoznak a szemetelőkre.

Ujvári László

Forrás: Illusztrációfotó/Shutterstock

Minden esztendő elején érdemes alaposan áttanulmányozni a Tisza-tavi Horgászrendet, hogy a horgászok naprakészek legyenek az érvényben lévő szabályokat illetően.

– Célunk, hogy a Tisza-tó körül a minimálisra csökkenjen a tó körül illegálisan ott hagyott szemét mennyisége – hangsúlyozták a Tisza-­tavi Sporthorgász Kft. munkatársai. – Nem magától értetődő, elkerülhetetlen folyamat, hanem a gondatlan emberek mulasztásának, szabály­szegésének eredménye – magyarázták.

A társaság feladata az így megjelenő hulladék eltávolítása, mely jelentős költségeket jelent évről évre.

Ez is szerepet játszott abban, hogy az idei évtől szigorúbb szabályok vonatkoznak a szemetelőkre.

Az aktuális Tisza-tavi Horgászrend értelmében tilos szemetes horgászhelyen pecázni, valamint szemetelni. A horgász köteles a helyet tisztán hagyni, ellenkező esetben bevonhatják a horgászjegyét.

Joggal vetődik fel a kérdés: mit kezdjen a horgász a keletkezett, összegyűjtött hulladékkal, ha nem tudja vagy nem szeretné hazavinni? A halgazdálkodási társaság sárga színű zsákokat rendszeresített erre az esetre, amikbe össze kell gyűjteni a szemetet és kihelyezni azokat a gát­korona szélére. A társaság munkatársai rendszeresen elszállítják az ilyen módon keletkezett hulladékot.

– Ez a szemét elhelyezésének egyetlen legális módja a Tisza-tó körül – húzták alá közleményükben.

A halőrök 2021-ben minden korábbinál szigorúbban és gyakrabban fogják ellenőrizni a szabály betartását. Jogukban áll majd bevonni az ezt megszegők horgászjegyét.

Az új, 2021-es horgászrend több más tekintetben is változást hozott. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy február 28-ig a Tisza-tó teljes területén tilos a harcsa horgászata, kifogása és vízből történő kiemelése. A vermelő halállományok védelme érdekében február végéig nem kívánatos a szonár használata sem.

– A Tiszavalki- és Poroszlói-medencében november 15-től február 28-ig horgászni csak természetes csalival és egyágú horoggal engedélyezett – olvasható a szabálygyűjteményben. – Vermelő kíméleti terület a Dühös-lapos vízterülete, itt november közepe és február vége között mindennemű horgászat és a tartózkodás is tilos, csak az áthaladás engedélyezett – részletezik.

A horgászoknak nemcsak a területi és faji, hanem a méretkorlátozásra is figyelniük kell. Tilos célzottan olyan halra horgászni, amely méreten aluli, tehát nem éri el a megjelölt méretkorlátot. Ha véletlenül ismétlődően ilyen hal akad horogra, akkor a horgász köteles módszert vagy helyet változtatni. A tavon kifogott és megtartott halat a vízen és annak partján elajándékozni tilos.

– Fontos, hogy a Tisza-tó területén működő szabadvizű strandokon a horgászat május 2. és augusztus 31. között tilos – emelték ki.

Jó hír, hogy negyvenöt új horgászhelyet alakítanak ki a tározó partján Kisköre és Abádszalók között. A munka még ősz végén elkezdődött és azóta is tart. Ha az időjárás engedi, az új állások tavasszal már fogadhatják a horgászokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában