Galériával

2021.03.31. 19:55

Húsvéti díszben pompáznak a jászsági települések

A járványhelyzet miatt idén közösségi programok nélkül készülnek az ünnepre a Jászságban.

Illés Anita

Forrás: Beküldött fotó

A járványügyi korlátozások miatt továbbra sem lehet közösségi programokat szervezni, ezért a megszokott formában elmaradnak a húsvéti kézműves-foglalkozások, hagyományőrző rendezvények. A programok egy része a virtuális térbe költözött.

Van, ahol online locsolóvers-pályázatot, tojás- és nyu­szivadászatot, húsvéti dekorációkészítő versenyt hirdettek. Több településen az önkormányzat, a kulturális intézmények, a civil közösségek és lakosok összefogásával ötletes szabadtéri díszeket kreáltak, hogy ebben a nehéz helyzetben szebbé varázsolják a készülődést.

Sok helyen már hagyomány, hogy az évszakoknak és az ünnepköröknek megfelelően dekorálják a közterületeket. Jászapátin ezúttal a városközpontban található körforgalom kapott tavaszváró ünnepi díszt.

Óriás piros tojás, tavaszi virágok, szekéren utazó nyuszik, szalmából és fából készült nyulak jelzik, hogy közeleg a húsvét, a kereszténység legnagyobb ünnepe. Tojásfa és óriásnyúl csal mosolyt az arcokra Jászkiséren, ahol a Kossuth téri park már húsvéti hangulatban pompázik. A fák törzsét barkaágakkal, színes virágokkal csinosították.

Jászdózsán a községi könyvtár és a Petőfi Sándor Közösségi Színtér munkatársai két húsvéti fotófalat készítettek, melyek a gyerekek és felnőttek örömére a parkot ékesítik.

– Az egyik falra locsolkodó párt festettek, a másikra pedig húsvéti szimbólumokat – mondta el érdeklődésünkre Baranyiné Csomor Katalin művelődésszervező.

Két nyuszi és egy bárány azonban elkóborolt a „képről”, ezért megkeresésükre játékot indítottak a gyerekeknek. Március 31-ig 13 és 16 óra között a település három helyszínén bukkanhatnak rá az állatokra és a mellettük elhelyezett tojásra.

Arra kérik mindazokat, akik megtalálják a szimbólumo­kat, hogy készítsenek velük szelfit, majd a fotókat küldjék el a könyvtár közösségi oldalára.

A fényképekből az intézmény munkatársai húsvéti képeslapot állítanak össze. A településen látványos tojásfa szépíti az Erdős parkot és a piacteret, melyet a Dósai Női Szalon tagjai álmodtak és valósítottak meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában