JÁSZKUNSÁG

2021.05.17. 06:55

Félautomata defibrillátorok jelentik az új esélyt az életre

Hazánkban évente több mint huszonhatezer hirtelen szívhalál történik, vagyis naponta akár hetven ember is érintett lehet. A számok is azt mutatják, hogy a vezető halálokok közé sorolható. A sikeres újraélesztés egyik kulcseleme a hatékony mellkaskompresszió mellett a korai defibrillálás. Ennek fontos eszköze az AED félautomata defibrillátor, melyekkel kormányhivatalokban, sportcsarnokokban is találkozhatunk. Csak Szolnokon több mint harminc helyszínen érhetőek el.

P. Pusztai Nóra

Ábel István, a szolnoki Véső úti sportközpont vezetője mutatja a strandon lévő defi brillátort. Messze nem ez az egyetlen ilyen berendezés a megyeszékhely intézményeiben, létesítményeiben

Fotó: Mészáros János

 

A vezető halálokok közé sorolt hirtelen szívmegállás esetén az időben megkezdett, laikus által végzett újraélesztés a páciens túlélési esélyeit növeli, melynek egyik fontos eszköze lehet a defibrillátor. A Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. intézményeiben például összesen hatot hívhatunk segítségül.

– Van egy a Holt-Tisza-par­ton, valamint a városi sportcsarnokban. A Véső úti telepen jutott egy az uszodába, az atlétikai pályára, de a vívócsarnokba is. Természetesen a tiszaligeti központi épületünkben is tartunk egy ilyen eszközt – vette sorra Baráth Ágnes. A szervezet kommunikációs munkatársa hozzátette, telephelyenként ki is képeznek a használatára egy-egy személyt.

Az elmúlt néhány évben a fent említettek közül szerencsére mindössze egyet kellett elővenni a szolnoki kispályás labdarúgó-bajnokság egyik mérkőzése során.

– A sikeres újraélesztés egyik kulcseleme a korán elkezdett hatékony mellkas­kompresszió mellett a korai defibrillálás.

– A készülék száz­ötven-háromszáz joule ener­giájú elektromos sokkot ad le a bőrön keresztül a szív izomzatára. A rendellenes ritmust a nagy energiájú sokk megszünteti, és így a szív saját, szabályos ritmusa újjáéledhet – avatott be az eszköz működési elvébe Ménes Dávid, az Országos Mentőszolgálat regionális kommunikációs munkatársa. Minél hamarabb kerül oda a beteghez a defibrillátor, annál nagyobb esélye van arra, hogy az első néhány sokk sikerre vezet.

– Óriási lehetőséget jelent a rosszul lévő betegek számára, ha a közelükben van a készülék, és van hozzáértő, a gépet működtetni tudó, újraéleszteni tudó személyzet

– fogalmazott a szakember.

Egyre több úgynevezett AED félautomata eszközt találhatunk megyeszerte. Szolnokon például több mint harminc lelhető fel. Az Országos Mentőszolgálat által kifejlesztett ÉletMentő Applikáció a helyzetmeghatározás mellett tartalmazza a kórházak, rendelőintézetek, gyógyszertárak és a defibrillátorok elérhetőségeit is.

Ábel István, a szolnoki Véső úti sportközpont vezetője mutatja a strandon lévő defi brillátort. Messze nem ez az egyetlen ilyen berendezés a megyeszékhely intézményeiben, létesítményeiben
Fotó: Mészáros János

– Az adatbázisok bővítésén és frissítésén folyamatosan dolgozunk – tette hozzá Ménes Dávid.

A okostelefonokra letölthető applikáció mindezek mellett az alapvető elsősegélynyújtást interaktív formában, témánként mutatja be.

– Az alkalmazás lehetővé teszi, hogy fontos adatainkat – például ismert betegséget, kezelést, gyógyszerérzékenységet – előre megadhatjuk, így azok egy gombnyomásra a segélyhívással azonos időben megjelennek a mentésirányítóknál. A mentők nem csak a bajba jutott személy tartózkodási helyét, hanem egyebek mellett még telefonjának töltöttségi szintjét is látni fogják, ami a készülék lemerülése esetére hasznos információt jelenthet – fejtette ki a szakember.

– Fontos viszont, hogy segélyhívás esetén mindig várjuk meg, hogy az operátor jelentkezzen a vonal túlsó végén!

– hangsúlyozta Ménes Dávid, az OMSZ regionális kommunikációs munkatársa.

Hagyománnyá vált a kilencedik osztályosok képzése

Négy esztendeje indította el az Országos Mentőszolgálat az első évfolyamos középiskolások képzését a megyeszékhely intézményeiben.

– A kétszer három órás, alapfokú elsősegély-oktatás az iskolákban történik. 2017-től tavaly februárig közel ötezer-ötszáz tanulót képeztek ki mentőtiszt kollégáink az alapokra – közölte Ménes Dávid, az OMSZ regionális kommunikációs munkatársa.

Az immár hagyományossá vált oktatás mind a tanulók, mind az intézményvezetők körében nagy népszerűségnek örvend, megalapozva az első lépéseket akár egy későbbi sikeres újraélesztésben is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában