Galériával

2021.05.16. 15:30

Hetvenen kerülték meg a tavat a Tisza-tó Napja kerékpártúrán

Ilyenkor tavasszal, minden évben megrendezik a Tisza-tó Napja programsorozatot, melynek egyik népszerű eleme a tókerülő kerékpártúra. A járványügyi szabályok betartása mellett – például szigorúan védettségi igazolvány birtokában – erre idén is sor került.

Ujvári László

Valamivel több mint hetvenen pattantak nyeregbe május 15-én szombaton a kerékpározás és a Tisza-tó népszerűsítése céljából. Közéleti szereplők, turisztikai szakemberek, a Tisza-tó működésében és fejlődésében érdekelt szolgáltatók képviselői, a környező települések polgármesterei és önkormányzati képviselői. Bár az időjárás-előrejelzés, valamint az egy nappal korábbi tapasztalatok nem sok jóval kecsegtettek, végül a kerekezők mellé szegődött a szerencse, kellemes tavaszias időben tehette meg a mezőny a több mint hatvan kilométeres távot.

– Kilenc éve már, hogy a Tisza-tó Napján jó hangulatban kerékpározzuk körbe a Tisza-tavat. Tavaly már Poroszló és Tiszafüred között azon a kerékpáros hídon tehettük meg ezt, amely idén elnyerte az ország legszebb kerékpárútja címet – kapcsolta össze nyitóbeszédében a kezdeteket és napjainkat F. Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője, aki egyik fiával teljesítette a túrát.

– Már ilyenkor, május közepén rengetegen keresik fel a térséget, érkeznek az ország minden szegletéből, sok kerékpárossal találkoztunk a gáton, sokan ültek a vendéglátóhelyek teraszain. Meggyőződtem arról, hogy a Tisza-tó felkészült a nyári szezonra – összegezte tapasztalatait a túra után a honatya.

A tiszafüredi Tisza-tavi Kerékpáros Centrumból indulva először a Heves megyei parton haladt a mezőny Kisköre irányába, majd a jászkunsági oldalon Abádszalók, Tiszaderzs és Tiszaszőlős érintésével tértek vissza Tiszafüredre. Hagyomány, hogy minden településen megállnak egy rövid időre, az önkormányzatok pedig hűsítővel és jellegzetes harapnivalóval fogadják a kerékpárosokat.

– A tóparti önkormányzatok ismét fantasztikus vendéglátónak bizonyultak – fogalmazott Hubai Imre a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke. – A Tisza-tavi kerékpáros szezont ezennel hivatalos is megnyitjuk – jegyezte meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában