2021.07.13. 16:30
Rendben haladnak a beruházásokkal Rákócziújfaluban
Önkormányzati és alapítványi forrásból újítják fel az előtetőt az iskolai tálalókonyhánál, ráadásul a csapadékvíz elvezetését is meg kell oldani.
– A két épület között egy-egy nagyobb esőnél megállt a víz, ezt egy aknával vezetjük ki, nehogy alámossa az intézményt. És bár le volt burkolva a terasz, a lépcsőre mégis csúszásgátló kőszönyeget teszünk, hogy biztonságosabb legyen – számolt be a jelenleg is zajló munkálatokról Varga József, Rákócziújfalu polgármestere. Hozzátette, a falu egyéb pontjain is dolgoznak.
Mivel felújítani nem volt érdemes a Dózsa György úti „lilaházat”, a tervek szerint már le is bontották azt, a napokban meg is kezdődött az új épület alapozása. Ahogy hírportálunkon korábban már beszámoltunk róla, a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Gyermekjóléti és Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatának munkatársa és a házi segítségnyújtók az építkezés idejére a faluházba költöztek.
A korszerű, új bútorzattal berendezett szolgáltatóházat az esztendő végén adhatják át.