vízi sport

2021.08.18. 13:58

A Jászkunságban is utat tör magának az egyre népszerűbb SUP

Hazánkban is kezdenek egyre népszerűbbé válni a vízi sportok, azon belül is az úgynevezett SUP, mely számos jótékony hatása mellett hamar veszélyessé válhat, ha nem tartunk be néhány alapvető szabályt. Erről is beszélgettünk Nagy Sándorral, aki párjával, Mészáros Laurával hozta létre a SupSzolnok oldalt, ahonnan nemcsak deszkákat lehet bérelni, hanem gyorstalpalót is kaphatnak a vállalkozó szelleműek.

Köllő Judit-Ujvári László

Forrás: Illusztrációfotó / Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A SUP talán legnagyobb előnye, hogy számos jótékony hatással bír: fejleszti az egyensúlyérzéket, miközben minden végtatot megmozgat, így egy óra alatt akár négyszáz kalóriát is elégethetünk vele. Azonban Nagy Sándor felhívja a figyelmet, hogy mindenképp forduljunk szakértőhöz, mielőtt felpattannánk a deszkára, hogy meggyőződjünk róla, valóban testhezálló-e a sportág számunkra.

– A lapátnak és a deszka könnyűségének köszönhetően igazán nagy élmény vele siklani a vízen, és roppantul könnyű elsajátítani az ehhez szükséges alapokat – magyarázta Sándor.

– Azt szoktuk javasolni, hogy mielőtt bárki költségekbe verné magát – ugyanis nem olcsó mulatság egy SUP megvásárlása –, béreljen egyet, hogy ki tudja próbálni. A sok szerethető tulajdonsága mellett fontos megemlíteni azt is, hogy igazán veszélyes is tud lenni, amennyiben nem tartjuk be a szabályokat. Az első és legfontosabb dolog, hogy azok, akik nem tudnak úszni, úszómellény nélkül egy tapodtat se mozduljanak, hiszen a víz miatt roppantul sikamlóssá válik a SUP felülete, és könnyen beborulhatunk a vízbe.

A szakértő azt is kihangsúlyozta, hogy azok, akik még sosem próbálták a SUP-ot, az első alkalmakkor állóvízen kísérletezzenek.

– Fontos arra is figyelnünk, hogy milyen az időjárás, hiszen rosszabb idő esetén tömör hullámokra számíthatunk, melyek szintén veszélyesek lehetnek, ezért csak csendes vizekre ajánljuk – részletezte Sándor.

Alapvető problémák lehetnek azok is, hogy valaki nem jól evez, vagy hogy rossz irányba tartja a lapátot, és nem állítja be rendesen a hosszát. Illetve sokszor előfordul az is, hogy nem fújják fel megfelelően a deszkát, ami azért veszélyes, mert így könnyen összerogyhat alattunk. Továbbá figyeljünk arra a kötélre is, ami a felhasználót összeköti a SUP-pal, ezáltal ha az illető beleesik a vízbe, nem fog elúszni a deszka, hiszen hozzá van rögzítve.

Sándor és párja, Laura arra törekszenek, hogy népszerűsítsék a sportágat, valamint szakmai tapasztalataikkal segítsék a vállalkozó szelleműeket.

– Azon dolgozunk, hogy Szolnokon is elérhető legyen a SUP, mert azt szeretnénk, hogy az emberek ne féljenek tőle, ezért szívesen nyújtunk szakmai segítséget

– tette hozzá Sándor.

Népszerű, és mondhatni divatos a SUP-kölcsönzés a Tisza-tónál is. Talán nem túlzás azt állítani, hogy Abádszalók térségében találkozhatunk a legtöbb ilyennel.

Forduljunk szakértőhöz, mielőtt felpattannánk a deszkára, hogy megbizonyosodjunk róla, valóban testhezálló-e a sportág számunkra – hangsúlyozta Nagy Sándor
Fotó: Beküldött fotó

– Többségében a fiatal és középkorú felnőttek keresik, de szülői felügyelet mellett a gyermekek is kipróbálhatják. A legfontosabb, hogy a mentőmellény viselése kötelező, az eszköz használatának alapfeltétele – szögezte le Pócs Andrásné, az abádszalóki Riviéra Vízisportszer Kölcsönző üzemeltetője.

Az elhangzottakat a Tisza-tó Strand üzemeltetője, Kupai Kinga is megerősítette.

– Sokan választják ezt a kikapcsolódási formát, de az sem ritka, hogy valaki a saját eszközével érkezik a strandra. Folyamatosan nő a saját SUP-pal rendelkezők száma, de a többség még mindig a kölcsönzést választja – tudtuk meg.c

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában