JÁSZKUNSÁG

2021.08.03. 06:58

Elengedhetetlen a fokozott óvatosság az őznász idején

Az őz a kisebb testű hazai nagyvadjaink közé tartozik, de a nagy értékű autókban jelentős károkat tud okozni ütközéskor. Az őzek párzásakor, vagyis július végén, augusztus elején többször előfordulhat vadelütés, mivel ezen időszakban megváltozik a viselkedésük, és aktívabbá válnak.

Czakó Nóra

Főként a hajnali és az alkonyi órákban találkozhatunk őzzel az utakon

Forrás: Illusztrációfotó/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az európai őz hazánk legnagyobb egyedszámú és legelterjedtebb nagyvadfaja. Párzása július második felétől augusztus közepéig tart. Ilyenkor az állatok aktívabbak, többet mozognak nappal is, és gyakran keresztezik a közutakat – hívta fel a figyelmet a közelmúltban Facebook-oldalán a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Őznász idején a bakok kergetik a sutákat és más, konkurens bakokat, miközben jóval figyelmetlenebbek, mint az év más időszakában. Ezért a közútkezelő a vadásztársaságokkal együtt arra kéri a közlekedőket, hogy ne csak a vadveszélyt jelző táblák után, hanem minden más útszakaszon vezessenek a szokásosnál óvatosabban.

Megyénkben is az őz a legelterjedtebb nagyvad, így leggyakrabban ezen faj egyedeit ütik el az autósok.

Az Országos Vadgazdálkodási Adattár szerint a 2019–2020-as vadászati évben 199 elhullott nagyvad szenvedett el gépjárműütközést megyénkben. Ebből 185 esetben őzet gázoltak.

Puskás Béla, a Tiszajenői Vadásztársaság vezetője hírportálunknak elmondta: vad bármely évszakban megjelenhet a közúton, de vannak kiemelten veszélyes periódusok.

– Az egyik az üzekedési időszak, aminek már a vége felé járunk. Ezután kevesebbet mozognak majd az őzek az utakon, és talán az ütközések száma is csökken – részletezte Puskás Béla.

– Amikor még nagyobb őzmozgásra lehet számítani, az az év eleji, tavaszi időszak. Ilyenkor jelölik ki a területet maguknak a bakok, ezért próbálják elkergetni a többi hímet, hogy megvédjék a territóriumukat. Napszakot tekintve egyébként a hajnali és az alkonyi órákban találkozhatunk nagyobb eséllyel őzzel az utakon – fűzte hozzá.

A szakember hangsúlyozta: vadgázolás esetén nemcsak az autósnak keletkezik kára, hanem a vadásztársaságnak is. Ha vadütközésnek fokozottan kitett útszakaszokon történik a gázolás, ahol a veszélyre táblák is figyelmeztetnek, akkor az a jellemző bírói döntés, hogy mindenki a saját kárát viseli. Tehát a gépkocsivezető az autója javíttatásának költségeit, a vadászatra jogosult pedig a vadban okozott kárt, de a vadásztársaságok mindig próbálnak megegyezni az autósokkal, így nem sok esetben kellett eddig bevonniuk a bíróságot.

Főként a hajnali és az alkonyi órákban találkozhatunk őzzel az utakon
Fotó: Illusztrációfotó/Shutterstock

Fontos viszont, hogy ha vadgázolás történik, mindenképpen hívni kell a rendőrséget, hiszen ők értesítik majd a helyileg illetékes vadásztársaságot.

– Vannak olyan esetek, amikor bármennyire is odafigyelve vezetünk, nem tudjuk elkerülni az ütközést az oldalról hirtelen, nagy sebességgel felbukkanó állattal

– világított rá Mári Ilona megyei rendőrségi sajtószóvivő.

– Az ilyen típusú balesetek a járműben komoly károkat okozhatnak, és esetenként személyi sérüléssel is járhatnak. Hogy elkerüljük a vadbaleseteket, érdemes behúzódni a felezővonal felé, mivel az út szélén haladva nehezebb elkerülni az ütközést az állattal. Ha megcsillan előttünk egy vagy több állati szempár, kapcsoljuk le a reflektort, és fékezzünk le, várjuk meg míg az állat áthalad előttünk. Hasznos beszerezni egy gépkocsira szerelhető vadriasztó eszközt, melyek hangkibocsátással képesek hatékonyan „elűzni” az állatokat. Ha nem tudjuk elkerülni az ütközést, fékezzünk teljes erőből, és ne rántsuk félre a kormányt. Ne feledjük, hogy az elgázolt vad a vadászatra jogosult tulajdona, ezért elszállításról csak ő gondoskodhat, vagyis tilos az állatot elvinni, mert az lopásnak minősül.

Nyulak és fácánok is gyakran végzik a kerekek alatt

Az Országos Vadgazdálkodási Adattárból az is kiderült, hogy a 2019–2020-as vadászati évben megyénkben 14 alkalommal vaddisznó volt a gázolások áldozata, de apróvadat is jelentős számban ütnek el. Tavaly 243 mezei nyúl és 228 fácán találkozott mozgó járművel.

– Mivel a vaddisznó testsúlya nagyobb, mint az őzé, ütközés esetén komolyabb károkat okoz a járműben – fejtette ki Puskás Béla. – A szarvas még nagyobb gondot tud okozni, de szerencsére ilyen állattal nem találkozhatunk megyénkben. A mezei nyulak nem okoznak nagyobb károkat ütközés esetén, bár ha éppen felugrik, a műanyag hűtőrácsot össze tudja törni. A fácán azonban általában felrepül, így a szélvédőben is kárt okozhat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában