galériával / videóval

2021.12.05. 11:28

Erős emberek fogtak össze a kicsik karácsonyáért Jászberényben

A bevételéből játékokat és foglalkoztató eszközöket vásárolnak az óvodásoknak.

Illés Anita

A Vas Fiai Sportegyesület jótékonysági kamionhúzó bemutató edzést és sportágismertetőt tartott szombaton a jászberényi Szivárvány Óvoda részére. Gyerekzsivajjal és mosollyal telt meg az óvoda melletti parkoló a Szent István körúton, ahol kicsik és nagyok egyaránt izgatottan várták, hogy a sportolók emberfeletti erővel elhúzzák a tizennégy tonnás kamiont. Mi motiválta a Vas Fiait a jótékonysági akció megszervezésében? – kérdeztük a rendhagyó edzésen Pál Gergőt, az egyesület elnökét.

– Jászdózsán alakult meg az egyesület, de egyéni vállalkozóként kötődöm Jászberényhez. A párom szintén, aki a helyi kórház laboratóriumában dolgozik, a kisfiam pedig a Szivárvány Óvodába jár. Ez az első jótékonysági rendezvényünk. Összefogással szeretnénk szebbé tenni a gyerekek karácsonyát – beszélt a kezdeményezésről Pál Gergő.

A rendezvényt Pető Viktor, az egyesület alelnöke nyitotta meg.

– Sportegyesületünk ebben az évben alakult és jegyezték be. Az alapítók aktív korú tagjai az év elején teljesen újoncként indultak a Strongman versenyeken, de ettől függetlenül sikeres évet zártak. Köszönjük a támogatók segítségét a rendezvény létrejöttéhez – mondta, majd hamarosan elkezdődött a bemutató.

Elsőként Pál Gergő és kisfia Nimród vállalkozott a lehetetlennek tűnő kemény feladatra és együtt, minden erejüket bevetve húzták el az óriási monstrumot. Pető Viktor, Petes-Varga Dániel, Barta Szilárd, Csávás Richárd, Darázs Sándor és nem utolsósorban Kincs Virág is megmutatta erejét.

A sportolók nem csak kamionhúzásban, hanem többek között traktorgumi forgatásban is koffercipelésben is bizonyítottak. Segítségükkel, biztonságos környezetben a gyerekek örömmel próbálták ki a kamionhúzást és a strongman eszközöket. A résztvevők százhatvanezer forintot gyűjtöttek a Szivárvány Óvodának. Az adományt Beszteri Éva intézményvezető vette át.

– Nagyon örülünk a kezdeményezésnek. A bevételéből játékokat és foglalkoztató eszközöket vásárolunk az óvodásoknak. Olyan udvari eszközöket szeretnénk beszerezni, melyek a gyerekek erő- és állóképességének, gyorsaságának fejlesztését szolgálják – mondta el érdeklődésünkre Beszteri Éva.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában