Rendhagyó kiállításon mutatják be a régi honvédségi emlékeket Szolnokon

A ’83-as születésű Kotosz Nándor egy alig másfél ezer lelket számláló kicsiny nyírségi községben, Tiszanagyfaluban töltötte gyermekkorát. Apai nagyapja árkász-utász honvédként a második világháborúban a Don-kanyart is megjárta, ahol sú­lyosan megsebesült. Az e­gyik galíciai kórházból tért ha­za 1944-ben. Komoly traumaként élhette meg a világégést, hiszen a feleségén – Nándor mamáján – kívül senkinek sem mesélt az átélt, szerencsésen túlélt borzalmakról. Az unoka ezért leginkább nagyanyjától kapott másodkézből beszámolókat, de ezek is annyira izgalmasak voltak a fiúgyermek számára, hogy folyton-folyvást nyaggatta a mamát a katonaéletről. Amit pedig megtudott, azt kiselőadás gyanánt a tiszanagyfalui kisiskolás diáktársaival is megosztotta. Nagy sikere volt, és talán e sikerélmény ragadtatta el, hogy a későbbiekben is a hadtörténelembe ássa bele magát. Amikor pedig a nagypapa elhunyt, apró háborús tárgyi emlékek, frontlevelek is előkerültek a pince-padlás zegzugából. 

Majdhogynem, amióta az eszemet tudom, katona akartam lenni. Más pálya nem vonzott, nem foglalkoztatott. Az általános iskola után a tiszalöki Teleki Blanka középiskolában letettem az érettségit, s bár azonnal jelentkeztem a tiszti főiskolára, nem vettek fel, de a szentendrei altiszti akadémiára igen. Azt csapatfelderítő szakon őrmesterként végeztem el, s azóta szolgálok a Magyar Honvédség állományában 

– mesélt ifjúságáról Nándor. 

Amikor 2003-ban hivatásos katona lett, Szolnokra, az akkori MH 1. Könnyű Vegyes Ezredhez helyezték. Miután a hadtörténelem iránti vonzalma továbbra is buzgolkodott benne, Nándor bejelentkezett a „Szolnok” Magyar Királyi Honvéd Hagyományőrző Alapítványhoz, amelynek tagjaként korhű mundérokban, régi katonaöltözetekben számos hadijátékon, tradicionális rendezvényen vett részt. Már akkor felmerült benne, hogy a méretére szabott uniformisokban kényelmesebb a különböző korok csatáinak felelevenítése, ám első saját hagyományőrző formaruhája, mai gyűjteményének első darabja egyik kollégája révén került hozzá. 

A cimborám megkért, hogy ugyan szerezzek már neki valahonnan egy második világháborús német Wehrmacht öltözetet. Hamarjában szert tettem egy hadnagyi öltözetre, amely miután neki kicsi volt, hát megvettem tőle. Attól fogva nem volt megállás. Amikor pedig az internet világa e téren is tágabbra nyílt, az volt a kérdés, hogy mi legyen az az egyenruha, vagy egyéb katonai tárgy, ami számomra kincset ér 

– hangoztatta a zászlós. 

Kotosz Nándor közel húszévnyi gyűjtőmunkája eredménye az a közel kétszáz darabos, egyenruhákból, hadieszközökből, felszerelésekből, egyéb katonai relikviákból, frontlevelekből, kitüntetésekből, szolgálati könyvecskékből álló kollekció, amely az 1900-as évek elejétől a magyar rendszerváltozásig, 1990-ig eltelt időszakot öleli fel. Különlegességnek számít egy első világháborúban használatos fehér csuklya, amely a mustárgáz-támadások ellen szolgált, vagy a Nagyháborúban két csata között kikapcsolódásként bevetett magyar kártya is, melyen a központi hatalmak parancsnokai szerepelnek a királylapokon. Nándor papájának nagymamájához a frontról írt levele is a kollekció része. A zászlós nem titkolja, sőt, jelzi is, hogy melyik darabja eredeti, vagy melyik utángyártott. Sok olyan darab van a birtokában, amely ugyan eredetileg a harctérre készült, de nem jutott el oda, vagy nem használták, ezért azok a háború után különböző filmgyárakba kerültek, ott koptatták őket, s onnan utaztak tovább a civil világba. 

Jó néhány éve tudvalévő volt, hogy otthon már nem férnek el a gyűjteményem darabjai. Hogy mindez egy helyen, ráadásul egy katonai helyőrségben lett kiállítva, köszönet elsősorban a bázis parancsnokának, Koller József dandártábornoknak, továbbá nyugállományú katonáknak, bajtársaimnak, akik segítettek az állandó tárlat helyének kialakításában, a vitrinek, világítótestek, szekrények beszerzésében és elhelyezésében 

– tette hozzá Kotosz Nándor zászlós. 

Jelentős értékű hagyatékok anyagával bővült a tárlat

A szolnoki bázis gyűjteménye a közelmúltban két jelentős értékű hagyatékkal gyarapodott. A vietnámi háborút lezáró párizsi békeszerződésben foglaltak ellenőrzésére létrehozott magyar, lengyel, indonéz, kanadai és iráni katonák alkotta Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottságban századosként szolgált dr. Fehér László és az akkor még főhadnagy Barsi Gábor családja által felajánlott, külszolgálathoz kötődő emléktárgyakkal, melyeket Nagy Gyula nyugállományú ezredes és Sóskuti Ferenc nyugállományú alezredes egyéb délkelet-ázsiai misszióiban használt emlékekkel és személyes tapasztalataik átadásával gazdagították Kotosz Nándor egyedülálló gyűjteményét.