Magyarország legidősebb vonuló mentőseként megy nyugdíjba a miklósi Bozsó László

– Mindig is valamilyen humán területen szerettem volna dolgozni, ezért a katonaság után, 1981-ben egy barátom invitálására azonnal jelentkeztem a Szolnoki Mentőállomáshoz – mondta a kezdetekről Bozsó László, aki műszerész munkáját hagyta ott azért, hogy embereket mentsen. 

– Megtetszett ez az életforma, ezért nem sokkal később elvégeztem a szükséges képzéseket is. 

Az fogott meg a mentőzésben, hogy az ember nem tudja, hogy a következő percekben mit csinál, mikor csörren meg a telefon, mikor kell egy percen belül elhagyni a mentőállomást. 

– Abban a pillanatban tudjuk meg, hogy adott esetben balesethez, szüléshez vagy infarktusos beteghez megyünk, esetleg egy pesti kórházba szállítunk valakit. Szerettem ezt a változatosságot – mesélte a mentőszakápoló. 

Bozsó László munkája során megannyi tragikus, de felemelő pillanatot is átélt. 

– Még a nyolcvanas években történt a negyvenhatos útnál, amikor egy busz és egy fiatal motoros pár ütközött össze. 

A motor kigyulladt, és sajnos a fiatalember az életét vesztette, a lány viszont életben maradt.

– Néhány hónap múlva találkoztam vele az egyik pesti kórházban. Jól volt, és ez nagy örömmel töltött el. Volt olyan, hogy ikerszüléshez riasztottak minket egy tanyára, nagyon kaotikus körülmények közé. 

Ennek ellenére mindkét gyermek gyönyörűen, egészségesen született. Sajnos egy hónap múlva újra találkoztunk a babákkal, mert mi szállítottuk az akkori fegyverneki otthonba őket. Az anyjuk sajnos néhány nap után elhagyta gyermekeit, állami gondozásba kerültek. 

– Ez végső soron elszomorított, de egyébként jó érzés szüléseknél ott lenni, hiszen az ember életre segít egy kisbabát. Előfordult, hogy ez lakásban történt, olyan is, hogy autóban, de még liftben is – idézte fel emlékeit. 

A sok munka mellett időközben megnősült, feleségével Törökszentmiklósra költöztek. Két fiuk született, akik ma már mindketten sikeres felnőttek. A fiatalabb fotósként járta be a világot, jelenleg párjával egy tanyán él, édesapjához hasonlóan szereti a természetet. Az idősebb fiú pedig egy világcég felsővezetője. Mindketten több diplomát szereztek. 

A mentőápoló szerint mindez csinos feleségének, Juditnak köszönhető, aki végig kézben tartotta a család életét. 

Azóta idősebb fiuknak két gyermeke született, egy két és fél éves kislány és egy négy hónapos kisfiú. Most boldog nagyszülők, és László alig várja, hogy minél több időt töltsön az unokákkal. Mégis nehéz a búcsú. 

Nagyon megható volt az utolsó, szolgálatban töltött éjszaka. Az irányításvezető bejelentette hogy nagy nap ez a mai, hiszen Bozsó László bajtárs utoljára vonul. Az egész megyét végighívta. 

– Nagyon sok ismerős hangot hallottam – Jászberénytől Karcagon át Tiszafüredig. Mindenki mondott egy-két jó szót. Nagyon jól­esett... – emlékezett vissza a megható pillanatra.

Lemezeket gyűjt és fákat is nevel

Szörnyű balesetekben, tragédiákban sem volt hiány a vonulások során. A látottak feldolgozásában, és abban, hogy közel a hatvanöthöz is aktívan vonult, a sport segítette Bozsó Lászlót. 

– Rendszeresen úszom a mai napig. Strandfüggő vagyok, ezért hat éve elvégeztem az úszómesteri vizsgát. Emellett kerékpározok és motorozok. A lakásom mellett van egy kis kert, benne harminc gyümölcsfával, melyeket szívesen gondozok. A legkedvesebb hobbim a galambászat, szegedi galambokat tenyésztek, de fehér postagalambjaim is vannak, melyeket a fiam esküvőjén is reptettünk. Szeretem nézni, gondozni a madarakat. A galambokon kívül van pintyem, papagájom, kacagó gerlém is. Emellett szeretek értékes zenét hallgatni a hanglemezgyűjteményemből. Végeredményben mindezekkel tudtam levezetni a napi feszültséget – mondta a mentőszakápoló.