Megnyílt az emlékezet a Perczel család szandai múltja kapcsán

Pontosan tudom, hogy Szandán hol volt nyaralója a Perczel családnak

– hívta fel szerkesztőségünket a Sport utcában élő Bózsó Jánosné. Kapva az alkalmon, Marikával azonnal kocsiba ültünk, és kisvártatva megérkeztünk a Perczel család egykori kúriájához.

Itt vagyunk, ni! Ma Kiss János utca 54. szám, annak idején ez a Nyárfa dűlő volt, pontosan nem tudom, milyen helyrajzi számmal – mutatott a kerítés mögé Bózsóné.

Zörgetésünkre a bekerített porta mögül Kőváriné Dézsi Mária keramikusművész, az évtizedek alatt jelentősen átépített egykori úri lak jelenlegi tulajdonosa lépett elő csodálkozva. Miután megosztottuk vele jövetelünk célját, és érdeklődtünk az ingatlanja előéletéről, az ismert iparművész hölgy – fiatalabb életkoránál fogva – érthetően jóval kevesebbet tudott az épület múltjáról, mint a városrészben felcseperedett Marika.

Természetesen hallottam Perczel Zitáról, filmjeit is láttam, de nem tudtam és nem is gondoltam volna, hogy a neves színésznő ebben az épületben töltötte gyermekkorának legszebb nyarait

– tárta szét karjait Kőváriné.

Őszintén mondom, nagyon megleptek ezzel az információval, ugyanakkor roppantul meg is örültem neki. Immáron a házunk múltjával is büszkélkedhetünk

– mosolyodott el a keramikus, miután a tulajdonlásról is beszélt. 

– Nagyon leromlott állapotban vettük meg az épületet 1988-ban. Felújítottuk, és a keleti oldalát bővítettük. A mostani bejárat is már új, ami egyébként a nem átszabott régit takarja – jelezte Mária, hogy az eredeti állapotból is megmaradt valami. Aztán körbevezetett a belső helyiségekben, melyekbe bekukkantva, a renoválás ellenére is érzékelhettük a korabeli békeidő építészetének jellegzetességeit. A kerten is végigkísért bennünket, és erre-arra is mutatta, hogy annak mindenkori ura a maga képére és örömére formálta a növényzetet. Mielőtt búcsút intettünk volna az egykori Perczel-háznak, Bózsóné Marika újabb emléket osztott meg a kúriával kapcsolatosan. 

A régi bejárat előtt gangos terasz, az udvaron bukszus-erdő volt. Régen errefelé alig álltak házak. Tulajdonképpen csak gyümölcsösök, hétvégi kertek voltak itt. Az évek múltán a Perczel Zita által említett Bírák dűlőből Vörösmező utca, a harangos templom miatt pedig az egykori Harangnak nevezett dűlőből Krúdy Gyula utca lett. Itt, a bevezető út előtt állt egy hatalmas nyárfa, arról kapta nevét a Nyárfa dűlő, amit aztán Kiss János utcára kereszteltek át. Ahogyan a színésznő is említi, édesanyja még a harmincas években eladta a kúriát. A következő gazdája nem tudom, ki volt, de ’45 után az állam kisajátította, és a tizenegy gyermekes Fazekas István családja lakott benne, majd pedig valami Suler vagy Süle János

– sorolta a Perczel-birtok későbbi vélt tulajdonosait Marika.

Akitől azt is megtudtuk: az ő nagyapja, a falábú Kovács Máté építtette 1922-ben a későbbi Kilián laktanya bevezető útja közelében a hatvanas-hetvenes évekig kocsmaként, majd cukrászdaként szintén működő Netovább csárdát. Melynek évtizedekig ez állt a falán, és ekképp csalogatta be a szomjazó vándorokat: „Netovább! Itt megállj! Itt a jó bor, itt igyál!”. Marika meg is mutatta nagyapja hírös csárdájának hűlt helyét, melynek egykori alapjain ma a repülő hősök emlékparkja és egy repülős emlékmű áll. Végül egy kedves barátjához is átkísért bennünket, akinek társaságában 1994-ben Rómában Perczel Zitával személyesen is találkoztak.

– Miután nyugdíjasok lettünk, a férjemmel és a barátainkkal sok turistaúton vettünk részt szerte Európában – mesélte kölcsönös bemutatkozásunk után a művésznővel kapcsolatos élményeit Ecseki Jánosné Rózsika.

– Történt, hogy 1994-ben éppen Rómában jártunk a Béke Nyugdíjasklubbal. Az idegenvezetők leszervezték, hogy az akkor az olasz fővárosban élő Perczel Zitával is találkozhassunk. Mindkét estén megjelent, és sokat beszélgettünk, mert megtudta, hogy Szolnokról, azon belül is Szandaszőlősről érkeztünk. Emlékszem, esténként tésztaféle volt a vacsora, de a művésznő szólt a szakácsnak, hogy mivel magyarok a vendégek, levest is szervírozzon nekünk, mert ez a nemzet a levest igencsak szereti. Fotózkodni nem óhajtott, mondván, őrizzük meg őt úgy az emlékezetünkben, ahogyan a korabeli magyar filmeken láttuk. Meghívott bennünket Kecskemétre, utalva rá, hamarosan jön haza, mert a Katona József Színházban megkapta Csiky Gergely Nagymamájában a címszerepet. Ez volt az utolsó színházi szerepe, ekkor 76 esztendős volt. Két év múlva pedig meghalt, óhazájában, Magyarországon. Nekünk pedig emlékül megmaradt ez a római útikönyv, amit akkori kísérőjével, Horváth Jánossal közösen dedikált, név szerint nekem. Azóta is nagy becsben őrzöm – mutatta meg a szignózott kiadványt Rózsika. 

Öcsödre internálták a díva szüleit

A Perczel családnak van még (legalább) egy jászkunsági kötődése. A második világháború utáni kegyetlen korszakok egyike Perczel Zita szüleit is sújtotta. A színésznő éppen abban az évben tér vissza az amerikai színpadokról az európaiakra, és költözik vissza Hollywoodból Párizsba, amikor édesapját, Perczel Attila egykori honvédfőtisztet és édesanyját 1951-ben Budapestről Öcsödre telepíti a Rákosi-rendszer. A kényszerlakhelyet özvegy Tóth Bálintné Öcsöd, Vorosilov út 56. szám alatti lakos házában jelölte ki az államhatóság. A szülők egy ideig mezőgazdasági munkát végeztek, majd vélhetően visszaköltöztek a fővárosba, ahonnan a forradalom után, 1957-ben disszidáltak lányukhoz, Párizsba. A szülők ott is hunytak el, és a francia fővárosban lettek eltemetve.