Szolnoki séf főz a pittsburghi baseballcsapat szurkolóinak

– Miért éppen Amerika? 

– Habár már jó ideje a tengerentúlon élek, korábban másutt is kipróbáltam magam. Nemrég töltöttem be a harmincötöt, és nyolc éve élek az Egyesült Államokban. Magyarországot pedig tíz esztendeje hagytam el. Huszonöt évesen kerültem Budapestre, aztán Írország következett, ahol egy ötcsillagos szállodában vállaltam munkát. Másfél évig dolgoztam itt, majd Floridába hívott az élet. 

– A gyermekkorát még Szol­nokon töltötte. Hazalátogat a közeljövőben? 

– Így igaz, a megyeszékhelyen nevelkedtem. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolába jártam, szüleimmel a Bajcsy-Zsilinszky úton laktunk. Nagyon szeretnék hazautazni egy időre, ugyanis már hat éve nem voltam otthon. Az utazás elmaradásában nagy szerepet játszott a koronavírus-járvány és persze a munkám, ami szinte minden időmet lefoglalja. Interneten viszont folyamatosan tartom a kapcsolatot a családommal, bár a beszélgetéseket a hat óra időeltolódás nem könnyíti meg. A húgom és az öcsém legutóbb 2019-ben jöttek ki hozzám, akkor Washingtonba is elvittem őket. 

– Mivel foglalkozik most az Egyesült Államokban? Tudtommal már a Pennsylvania állambeli Pittsburghben él. 

– Jelenleg úgynevezett „executive chefként” (több étterem és stand konyhájának szakmai vezetője – a szerk.) végzem a munkám. Annak a cégnek dolgozom, amely többek között a város híres baseballcsapatának, a Pittsburgh Piratesnek a stadionját, vagyis a PNC Parkot látja el étellel és itallal az egyes játéknapok alkalmával. A beszerzéstől a felszolgáláson át minden rajtam megy keresztül. Nagyjából fél éve kezdtem a munkát, előtte négy évig voltam egy pittsburghi kaszinó executive chefje. Korábban dolgoztam Minnesota és Vermont államban is. Ez utóbbi hely leginkább azért kedves számomra, mert itt ismertem meg a páromat. Egyébként ő is a vendéglátásban tevékenykedik, egy gyorsétterem üzletvezetője. Frissen sült kenyerekből készült szendvicsekkel, kávékkal, levesekkel foglalkoznak. 

– A PNC Park – étkeztetés szempontjából – teljes egészében önhöz tartozik. Ideértve az egyszerűbb standokat, a gyorséttermi részlegeket és a prémium kategóriás helyeket egyaránt. 

– Üzemeltetünk hotdogozót, hamburgerezőt, és taco­standot, ahol ázsiai tacókat szolgálunk fel. A prémium szekcióban a VIP-vendégeket szolgáljuk ki. Hatvanöt ilyen páholyra „felügyelek” itt, amelyek egyenként húsz férőhelyesek. Ezek szinte állandóan ki vannak adva. Egy erősebb napon, amikor egy különösen jó csapat játszik nálunk, mint például a Yankees vagy a Red Sox, akkor nagyjából 1500 főt szolgálunk ki az elit páholyokban. Az egész éves bérletesek részlegén öt étteremre ügyelek. Mindemellett van egy VIP-büfém, ahol alkalmanként 400–500 ember fordul meg. Nem könnyű a feladat, de segítségem szerencsére akad, az egyik séfem például Michelin-csillagos háttérrel rendelkezik. Amerika legnevesebb tévétársaságainak, a CBS-nek, a CNN-nek és a Foxnak is mi főzünk, általában ők tudósítanak a mérkőzésekről. Mi biztosítjuk a stadion személyzetének élelmezését is, ami ezer fő ellátását jelenti. 

– Egy játéknapon összesen hány ember étkezéséért felel? 

– Ha telt ház van, akkor 35–37 ezer emberért. 

– Mire van ideje ennyi munka után? 

– Nem túl sokra. A szabadidőmben próbálok semmit sem csinálni. A különféle videójátékok és a Play Station ellenben mindig kikapcsolnak. Emellett rengeteget olvasok, óriási Star Wars-rajongó vagyok. Szeretek takarítani, új éttermeket megismerni, és meginni egy-egy jó helyi sört. Odavagyok a szusiért, sült halat sosem eszem. Gyakran készítek magyar fogásokat, de más nemzetek ételeit is szívesen kipróbálom. Mindig a változatosságra törekszem. 

– Magyarként hogyan illeszkedett be az „amerikai álomba”? Könnyen befogadták a helyiek? 

– A beilleszkedéssel sosem volt problémám. Úgy érzem, itt tudok igazán érvényesülni. Amikor egy ismerősöm szólt, hogy Floridába keresnek képzett szakácsokat, rögtön tudtam, hogy jönnöm kell. Amerikában egy más világ nyílt itt meg előttem, amit nehéz szavakba önteni. Már a főiskolán is ismerkedtem az itteni élettel, nyaranta sok időt tölthettem a tengerentúlon. Tudom, sokan vannak, akik azt hiszik, itt minden szép és jó, és „kolbászból van a kerítés”. Ez viszont egyáltalán nem igaz. Ám ha keményen dolgozol és komolyan veszed, amit csinálsz, akkor valóban sok ajtó megnyílik előtted. A szorgalmat és a pozitív hozzáállást rendkívül nagyra értékelik az amerikaiak. 

– Milyenek a hétköznapok és a gasztronómia Pittsburghben és azokban az államokban, ahol korábban dolgozott? 

– Pittsburgh számos tekintetben, így a gasztronómia világában is igen különleges. A városban rengeteg a közép- és kelet-európai bevándorló. Sok a lengyel, így nagyon népszerű a pirogi. Kevesen tudják, hogy a Heinz ketchup Pittsburghből származik, nem messze van tőlem a Heinz múzeum. A település egyébként régen a vasiparáról volt híres, a második világháborúban harci gépeket és töltényhüvelyeket gyártottak itt. Az ’56-os forradalom után sok magyar telepedett meg Pittsburgh és Cleveland környékén. Ha Clevelandbe megyek, megdöbbentő, hogy van magyar piaca. Kapható hazai paprika, sőt hentesáru is. A mellettünk lévő Ohio államban meglehetősen erős a magyar hatás. Nálunk, Pittsburghben, a közép-európai gasztronómia olyannyira tapintható, hogy időről időre megrendezik a savanyított ételek fesztiválját. Ismerik a kovászos uborkát és a népszerűbb káposztaételeket. Ilyesmit sehol máshol nem látni a környéken. Vermontban már más a helyzet, ott inkább a francia konyha dominál, amelyet a gazdagabb New York-iak különösen kedvelnek. Michigan államban a klasszikus amerikai ételek a befutók, a stake-házakat előszeretettel keresik. Floridában verhetetlenek a Puerto Rico-i, a kubai és a karibi finomságok. Emlékszem, számos mexikói ételt készítettünk itt. Északon, az amerikai–kanadai határon fekvő Minnesotában megint más a gasztronómia, errefelé a vadhúsokból készült fogásokat részesítik előnyben. 

– Hogy látja, érdeklődnek a magyar ínyencségek iránt? 

– Természetesen. Hadd mondjak egy példát. Van egy kedves barátom, aki Puerto Ricóból származik. Neki sokszor készítettem magyar fogásokat. Rántott húst, marhagulyást, csülökpörköltet és resztelt májat. Egyszer megkérdezte tőlem, mi az igazi, hagyományos magyar étel. Mire én: a gulyás a legtipikusabb felénk. Érdekes, hogy Amerikában is kapni hasonlót, annak viszont borzasztó az íze. Amikor elkészítettem a valódi gulyást, a barátom nagyon meglepődött, hogy milyen jó. Nagy sikert arat még a csirkepaprikás és a rakott krumpli. 

– Határtalan lelkesedéssel beszél a kinti életéről és munkájáról. Lát esélyt arra, hogy visszaköltözik Magyarországra? 

– Egyelőre nem tervezem a költözést, hiszen kemény munka volt felépíteni mindent magam körül. Persze lehet, hogy később másként döntök, és veszek egy házat odahaza. Nagy vágyam viszont, hogy a közeljövőben elutazzak Magyarországra, hogy újra láthassam a szüleimet, és az ott élő rokonaimat, barátaimat.