Hagyomány

2022.10.28. 14:14

Emlékévvel tisztelegnek névadójuk előtt a szolnoki Verseghy gimnázium diákjai és tanárai

A megemlékezések célja, hogy a diákok megismerjék az iskolájuk névadójának életét.

Rimóczi Ágnes

Forrás: Google Térkép

A szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium diákjai és tanárai minden évben megemlékeznek névadójukról. Már hagyomány, hogy a kilencedikes diákok felkeresik Verseghy Ferenc sírját, ez a pandémia idején elmaradt, de idén újra tisztelegtek a költő síremlékénél. Ezúttal 9.a osztály közössége elevenítette fel Verseghy életét a sírnál, ahol az osztály egyik tanulója, Nagy-Bana Kata felolvasta Verseghy Külső Szolnok című versét. Ezután gyertyát gyújtottak, és virágot helyeztek el a síron, végül néma főhajtással emlékeztek meg az éppen kétszáz évvel ezelőtt elhunyt költő, polihisztor, műfordító, nyelvész emléke előtt. 

A megemlékezések célja, hogy a diákok megismerjék az iskolájuk névadójának életét. Verseghy Ferenc életében egyébként keveset tartózkodott Szolnokon, 1822-ben a budai vízivárosi temetőben temették el, 1931-ben hozták haza Szolnokra a szülőváros kérésére. A kerek évforduló alkalmából egyébként a gimnázium Verseghy emlékévvel tiszteleg a költő munkássága előtt. Minden osztály más és más módon emlékezik meg az intézmény névadójáról.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában