2023.04.20. 11:25
Ez látványos lesz! Különleges lovas tánccal készülnek a kisújszállási huszárok
Továbbviszi édesapja, Horváth György nagykunkapitány huszár hagyományőrző örökségét lánya, Horváth Judit, aki az elmúlt két évben rengeteget dolgozott ezért. Április 22-én avatják fel a tanyán a Horváth György Apartmanházat, ahol édesapja huszár és lovas hagyományőrző emléktárgyait mutatja be, és akkor tartják a Nagykun Huszártalálkozót is.
A huszártáncot szombaton a Nagykun Nádor Huszár Bandérium lovasai adják elő
Fotó: Daróczi Erzsébet
– A Nagykun Huszártalálkozó alapja egy összefogás, a helyi Bokorvirág Hagyományőrző Egyesület, a Nagykun Táncegyüttes, a Magyar Katonai Huszár és Hagyományőrző Szövetség, illetve mi, a Nagykun Nádor Huszár Bandérium vagyunk a szervezői. A jövőben is az lesz a célom, hogy a néptánc, a huszárság és a hagyományápolás összefogásával olyan rendezvényt tartsak – elsődlegesen a gyerekeknek, de nyilván bármely korosztály számára –, mely bemutatja, hogy milyen kulturális kincseket örököltünk – mondta hírportálunknak Horváth Judit.
– A Nagykun Nádor Huszár Bandériumot 22 éve, 2001-ben alapította édesapám, amit – megbeszélve a tagokkal –, halála után is továbbviszünk, de most elsődlegesen a rendezvényeken való szereplést biztosítva. Az alapítók közül a jelenlegi csapat tagja Tóth Mihály, Valljon Béla, Szőke Zsigmond, a kisújiak között pedig itt vannak a fiatalok, a lányom, Eszter, a keresztlányom, Horváth Nóra, így ez az álmom már megvalósult. Tovább él az, amit édesapámtól láttam, amit megéltem vele, amiben felnőttem. Erre nagyon vigyázom a jövőben is, mert fontosnak tartom, hogy a gyerekeket a számítógépek mellől be tudjuk csábítani ebbe a hagyományőrző világba, hogy lássák és megéljék mindazt, ami a tanyán körülölel bennünket. Gondolok itt az állatokra, a természet szeretetére, amit a jövőben is meg akarok őrizni – sorolta terveit Judit.
A hagyományőrző a tanyán kialakította a Horváth György Apartmanházat, melynek a társalkodóját apja emlékeivel rendezte be.
Aki pihenni szeretne a tanyán, az a csend, a nyugalom mellett az itt élő állatokat is meg tudja nézni, hiszen vannak lovak, szamarak, kecskék, birkák, pónik és számtalan kétlábú az emutól a különleges dísztyúkokig
– sorolta Horvát Judit, aki szeretné visszahozni a városnéző „pusztabuszozást” is, azaz a hintós, echós kocsis kirándulásokat.
– Az áprilisi rendezvényünkkel elsődlegesen apámra emlékezünk, arra, amit a lovasokkal végzett. Ez lenne a kihajtónapi ünnepünk, de az őszi behajtásünnephez is szeretnék majd programot szervezni a jövőben – tette hozzá Horváth Judit, akinek mindebben legnagyobb támasza férje, Zoltán és gyermekei: Eszter, Bori és Dénes, valamint unokatestvére, Horváth Ferenc.
Jelenleg tehát az április 22-én megrendezésre kerülő programokra készülnek.
– A pásztorkodástól a huszártáncon át sok minden belefér majd ebbe a napba. A Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium diákjai például kézműves-foglalkozásokat tartanak, lesznek csipkeverők, kosár- és szalmafonók, de kézművesek vására is. Népi játszótér várja majd a gyerekeket, akik között bizonyára nagy sikert arat majd a felvert huszártábor meglátogatása, a fegyver- és a lósimogatás.
A Pusztai Róka Nomád Hagyományőrző Egyesület harci bemutatója után a Nagykun Nádor Huszár Bandérium lovas huszártánca következik, de lesz kicsi huszár vetélkedő is, na meg kuncogó és tréfás verbuválás is! Este a Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttes műsora következik, majd táncház zárja a napot – részletezte a szervező.