Tiszavárkony

2023.08.05. 19:50

Három mester kovácsolt szombaton a Tisza-parton

Pengett az üllő, koppant az izzó vas a nehéz kalapács alatt Tiszavárkonyban, a szombati szabadtéri látványkovácsoláson.

Kovács Berta

Molnár Péter (balra) és Zsákai István dolgoznak

Forrás: Beküldött fotó

A kovácsmesterséggel ismerkedhettek meg az érdeklődők szombat délután Tiszavárkonyban. A Szolnoki Kézműves Körért, a Tisza-mente Népművészetéért Alapítvány és Deák Péter szervezésében három népművész tartott bemutatót a Tisza-parton. 

Zsákai István, Molnár Péter és Adame Károly mesterek a bogrács kanál készítés menetét mutatták be kicsiknek-nagyoknak. Érdekesség, hogy Zsákai István Molnár Pétertől sajátította el a szakmát, ő pedig Adame Károlynak volt a tanítója, így mester-tanítvány trió munkálkodását figyelhették az arra járók. 

Adame Károly (balra) és Zsákai István kovácsolja a kanalat
Forrás: Beküldött fotó

A nézők vásárolhattak névre szóló szerencsepatkókat is, melyeket ott helyben feliratoztak szerszámaikkal a kovácsmesterek. Bár a műsor legvégét elmosta az eső, az érdeklődők nem távoztak csalódottan. Sokan egyébként a szomszédos szabadstrandról is átjöttek kíváncsiskodni, hallva a kalapálás zaját.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában