2023.08.04. 12:58
Orvosokból álló etikai bizottság alakul a vármegyében is
Egy július elsejei rendelet szerint ezentúl közvetlenül, maguk közül választják ki az orvosok és diplomás egészségügyi dolgozók az úgynevezett etikai bizottság tagjait. A bizottság feladata az lesz, hogy első fokon eljárjon az orvosokkal szembeni szakmai-etikai esetekben.
Forrás: Illusztráció
Fotó: Shutterstock.com
Augusztus 7. és 11. között öt helyszínen, Jászberényben, Karcagon, Mezőtúron, illetve Szolnokon két helyen adhatják le szavazatukat az etikai bizottság tagjaira a diplomás egészségügyi dolgozók a vármegyében.
A szavazást az úgynevezett kislistás választás szabályai szerint bonyolítják le, vagyis a szavazólap tartalmazza a megválasztható személyek nevét abc-sorrendben. A szavazólapon legfeljebb 10 jelöltre szavazhat az adott vármegyében dolgozó, azaz aktív orvos, fogorvos és egyéb egészségügyi diplomás.
A szervezők arra kérik a választáson megjelenőket, hogy vigyenek magukkal arcképes igazolványt, valamint igazolniuk kell alapnyilvántartási számukat, működési nyilvántartási számukat vagy pecsétszámukat. További információ a Hetényi Géza Kórház,valamint az Országos Kórházi Főigazgatóság és a honlapján található.