Szoljon podcast

2023.09.13. 20:25

A sérült fák állapota is téma volt a szolnoki lakossági fórumon

Lakossági fórum keretében mondhatták el a legfontosabb helyi problémákat az Indóház és a Gőzhajó utca környékén élők Szolnokon. A felvetéseket Molnár Iván, a térség önkormányzati képviselője hallgatta meg.

Hartai Gergely

Molnár Iván önkormányzati képviselő több fontos javaslatot is feljegyzett a programon

Fotó: Hartai Gergely

Lakossági fórumot tartottak szerdán délután a Gőzhajó utca melletti játszótéren. Molnár Iván a terület önkormányzati képviselője érdeklődésünkre elmondta, a körzete rendkívül nagy, ezért hét helyen szokott lakossági fórumot tartani, hogy a legfontosabb problémákat átbeszéljék.

– Ez a mostani gyűlés annyiban is különleges, hogy a kéréseknek megfelelően szabad téren egyeztetünk a problémákról. A körzet ezen részén elsősorban a játszótérrel kapcsolatos felújítási munkák, parkolási nehézségek, illetve a környező fák állapota okoz gondokat, amelyekre reagálni kell. Nyitott vagyok a javaslatokra, és ezeket igyekszem is továbbítani a város felé – foglalta össze a helyi eseteket a képviselő.

Az eseményen többek között a Gőzhajó és a Kisfaludy utca sarkán lévő kátyú javítását sürgették a jelenlévők, illetve az egyik játszótéri eszköz és pad javítását szorgalmazták. Felmerült az is, hogy az Indóház utca 5 és 7. szám között gyakran szakadnak le nagy, korhadt ágak, az érintett fák állapota a nyári viharok miatt sokat romlott a környéken. A lakók ezért azt kérték, a sérült fákat mihamarabb vizsgálják meg, és a károsodott részeket távolítsák el a területről.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában