Országjárás

2024.04.28. 11:25

Hősként fogadták Zsebibabát, a megnyúzott kiskutyát a szolnoki Hild téren – galériával, videóval

Szolnokon folytatta országjáró körútját Wegera György, látogatására Zsebibaba, a brutálisan megkínzott, majd sérüléseiből csodálatos módon felépült tacskó is elkísérte. A Kutya-segélyszolgálat Alapítvány elnöke bejelentette, hogy a vármegyeszékhelyen is szeretnének gondozóhelyet kialakítani a sérült, beteg, árva kutyáknak.

Illés Anita

Lelkes állatbarátok sokasága várta Wegera György állatvédő-állatmentőt és kutyusait szombaton délután a Hild téren. 

A legnagyobb sztár Szolnokon is Zsebibaba volt: a Hild téren tartott közönségtalálkozót a Kutya-segélyszolgálat Alapítvány
Fotó: Mészáros János

A Kutya-segélyszolgálat Alapítvány elnöke több százezer követővel rendelkezik az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon, ahol rendszeresen beszámol a gondozásukba került lebénult, balesetet szenvedett, beteg, kidobott kutyák sorsáról. A budapesti székhelyű szervezet a legesélytelenebb árva ebek testi és lelki gyógyulását segíti szerte az országban. Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyéből több száz bajba jutott négylábút mentettek meg az elmúlt években. De nagyon sok munkájuk akad Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is. 

Küldetésük, hogy boldoggá tegyék a sérült kutyák életét

Nagyon örülünk, hogy országjárásunk második állomásán is ilyen sokan eljöttetek. Segélyszolgálatunk küldetése, hogy megmentse és boldoggá, teljessé tegye a sérült, beteg kutyák életét 

– mondta Wegera György, aki bejelentette, hogy Szolnokon is szeretnének gondozóhelyet létrehozni a nehéz sorsú kutyáknak. 

A rendezvényen a térségből mentett négylábúakkal is találkozhattak a kutyabarátok, akik hősként fogadták a sok szenvedésen, megpróbáltatáson keresztülment állatokat.

Már kétszer legyőzte a halált a Jászapátin talált keverék

Sokan körberajongták Zsebibaba-Nyekderét, a megkínzott kis gézengúzt. A Jászapátin talált tacskókeverék már kétszer legyőzte a halált, csodával határos történetéről többször írtunk hírportálunkon. A kezdeti megilletődést gyorsan oldotta a sok simogatás, Zsebikét kézről kézre adták rajongói. Ártatlan szemeivel mindenkit levett a lábáról.

A szeretetenergiából bőven jutott Girmácskának, a mellső lábak nélküli Bogárkának, az immunbeteg Tatuka-Yodának és a gerinctörött, kerekesszékes Shívának is.

Bárki sétálhatott egy jót a csodakutyákkal a Hild téren

A jó hangulatú közönségtalálkozó résztvevői a csodakutyákkal közös sétát tettek a téren, felhívva a figyelmet arra, hogy a gerincsérült vagy éppen végtaghiányos kutyák is élhetnek boldog életet. A helyszínen adományozásra is lehetőség volt, amelynek egy részét a szolnoki Tisza Állat- és Természetvédő Egyesület kapja meg. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában