Szemléletformálás

2024.05.18. 19:30

Pályázat: rajzolva lépnek fel az élelmiszer-pazarlással szemben a Jászkunságban is

Kukába dobják az élelmiszer-pazarlást. Egy pályázat keretében bárki lerajzolhatja, hogyan lehetne fellépni a probléma ellen.

Szoljon.hu

A Fenntarthatósági Témahét alkalmából „Kukába az élelmiszerpazarlással” címmel indított plakáttervező pályázatot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja. Az április 25-től június 21-ig tartó pályázat során olyan műveket várnak, amelyek figyelemfelkeltő módon szemléltetik az élelmiszer-pazarlás problémakörét, hangsúlyozva a fogyasztók egyéni felelősségét. A legérdekesebb alkotások készítőit értékes nyereményekkel díjazzák, valamint műveik a tervek szerint oktatási intézményekben jelennek majd meg országszerte a következő tanévtől.

élelmiszer-pazarlás, pályázat
Hazánkban fejenként átlagosan 60 kilogramm élelmiszerhulladékot termelnek a háztartásokban egy év alatt
Fotó: Illusztráció / Forrás: Shutterstock.com

– A teljes globális üvegházhatású gáz kibocsátás körülbelül nyolc százaléka az élelmiszerhulladékokból ered. Ebből adódóan az élelmiszer-pazarlás az egyik legégetőbb, megoldásra váró fenntarthatósági probléma, amely többek közt környezeti és gazdasági károkat okoz. A Nébih legfrissebb kutatási eredményei szerint Magyarországon fejenként átlagosan 60 kilogramm élelmiszerhulladékot termelnek a háztartásokban egy év leforgása alatt, amelynek 40 százaléka körültekintőbb hozzáállással elkerülhető lehetne – olvasható a témával kapcsolatban a hivatal honlapján.

A felhívásból kiderül:

a „Kukába az élelmiszerpazarlással” című plakáttervező pályázattal a Maradék nélkül program célja, hogy még több fiatal figyelmét felhívja az élelmiszerpazarlásra, mely társadalmi és fenntarthatósági kihívás is egyben.

A kiírásra olyan plakátterveket várnak, amelyek közérthetően, látványosan vagy akár humorosan mutatják be az élelmiszer-pazarlás jelenségét, annak következményeit, valamint hangsúlyozzák a fogyasztók megelőzésben betöltött szerepét. A pályázat lehetőséget ad arra, hogy a pályázók kreatív módon illusztrálják gondolataikat az élelmiszer-pazarlásról, és üzeneteikkel másokat is inspiráljanak a tudatosabb fogyasztásra.

A verseny több korosztály számára is nyitott: általános iskolások, középiskolások és idén először a vállalkozó szellemű felnőttek pályaműveit is várják a Nébih munkatársai. Az alkotások készítéséhez bármilyen technika alkalmazható, grafikai szoftver használata is megengedett, kivétel a mesterséges intelligencia segítségével előállított kép.

A pályaművek beküldési határideje: június 21. A szakmai zsűri díjazottjai értékes jutalomban részesülnek, de a közönség kedvenceit és a legaktívabb iskolát is díjazzák, amit több vállalkozás is tárgynyereményekkel támogat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában