Útavatás/galériával

2020.02.07. 16:10

Abony nyugati széléig járható immár az M4-es autóút

Rendezvénysátor, ünnepi beszédek, szalagátvágás: pénteken újabb kétszer két sávosra bővített szakaszát adtak át a folyamatosan épülő M4 gyorsforgalmi útnak.

Mészáros Géza

Az Üllő és Albertirsa közötti közel harminc kilométeren ezentúl kényelmesebben, gyorsabban és biztonságosabban közlekedhet a járműforgalom.

Az immáron négysávos út nettó 52 milliárd forintból készült el – mondta el az Információs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Üllőn. Mosóczi László közölte, hogy a 2024-ig tervezett közútfejlesztési projekteket keretbe foglaló Útprogram teljes költségvetése 3200 milliárd forint, amelynek nagyobbik részét, a gazdaság jobb teljesítményének köszönhetően, a magyar büdzsé fedezi.

Hozzátette: a kormány szakpolitikai intézkedéseinek fő célja, hogy a megyei jogú városok és a kiemelt gazdasági területek kétszer kétsávos utakkal kapcsolódhassanak a gyorsforgalmi úthálózatba, és az autópályák és autóutak elvezessenek az országhatárig. Az M4-es autóút fejlesztése mindkét kiemelt cél megvalósítását elősegíti, beköti a gyorsforgalmi hálózatba Szolnokot, és újabb magas színvonalú közúti összeköttetést létesít Erdély, Románia felé – fűzte hozzá az államtitkár.

(Mosóczi László az útátadó után tartott tájékoztatón elmondta, hogy a szolnoki Csáklya úti tiszai híd, illetve az átkelőhöz kapcsolódó út megvalósítását jelenleg előkészítő tervek és környezetvédelmi hatástanulmányok megalkotása előzi meg, hamarosan pedig az engedélyes és kiviteli tervek fázisába fog érni – a szerző.)

Az M4 vonatkozásában a 29-es és az 55-ös km közötti szakaszon három csomópont is megépült, melyekről a környező települések (Péteri, Monor, Pilis és Gomba) is könnyen elérhetővé váltak. Az új szakasz átadásával a Liszt Ferenc repülőtértől egészen Abony-nyugat csomópontjáig autóúton lehet eljutni, végig legfeljebb 110 km/órás sebességgel.

Az újonnan átadott autóúti szakasz díjmentesen használható, viszont Üllő elkerülő szakasza továbbra is díjköteles marad, arra csak úthasználati jogosultsággal lehet ráhajtani. Erre több portáltáblán is felhívják az autósok figyelmét. Az M4 még ezen nyáron Abony Szolnok felőli végéhez is elér majd, 2021 végére az elkerülőt is birtokba vehetik az autósok, 2022-re pedig Törökszentmiklósnál tartanak útátadó ünnepséget.

A ceremónián több polgármester is felszólalt, s mindannyian azt köszönték meg a tervezőknek, hogy településük az M4 kiépültével felüljárók és be- és kivezető szakaszok és körforgalmak, csomópontok meglétével kiválóan megközelíthetők lettek. Számukra a népességmegmaradást és a gazdasági fellendülést is segíti a teljes körű logisztika. Ehhez a gondolathoz kapcsolódott a szalagátvágás előtti beszédében, illetve az azt követő sajtótájékoztatón is Szalay Ferenc, Szolnok városvezetője:

– Az Alföldön élő emberek már nagyon hosszú ideje várták ezt az eseményt: Szolnokról a Liszt Ferenc repülőtér 45 percre, a főváros pedig alig egy órára „közeledett” az M4-es autóút által. Ez olyan nagyságrendű lehetőséget nyit meg a jászkunsági megyeszékhely előtt, mint az 1847-es vasút megérkezése adott. A gyors és biztonságos utazás jelentősen felértékeli Szolnokot – fogalmazott a városvezető.

A polgármester elmondta, számítanak a befektetők érkezésére, ugyanakkor a fogadásukra is fel kell készülni a városnak. Éppen ezért, a kormánnyal közösen, új ipari parkot alakít ki Szolnok a 32-es út Abony felé tartó szakasza mellett. Az Üllő és Albertirsa között megépült és most átadott közel harminc kilométeres szakaszon péntek délután 15 órától négy sávon megindult a járműforgalom.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában