Éjszakába nyúlt a nagykörűi cseresznyevirág ünnep

Évek óta a legszeretetteljesebb és leglátványosabb rendezvénye az eleddig csupán másfél ezer lelket számláló Tisza-parti településnek a tavaszi cseresznyevirág ünnep és fagyűző szertartás.

Valaha rendre visszatérő, tradicionális éves, évszakos eseménye volt a kisközség lakóinak, hogy a címerében is megjelenő piros bogyós gyümölcsének köszönetet, az Úrnak pedig – aki jó szívvel, jó talajviszonyokkal és klímakörnyezettel segíti az itteni gazdákat a termesztésében – áldást mondjon.

Nos, a néhány éve újjáélesztett hagyomány ma már természetes jelensége a falunak. Pedig néhány hete még félő volt, hogy a kora tavaszi, napsütéses, meleg időt hirtelen felváltó éjszakai, hajnali fagyok alaposan megtizedelik, vagy akár teljesen meg is semmisítik az akkor már rügyező cseresznyéseket. Nem így történt.

Az elmúlt napokban fehér, rózsaszín és halványpiros hóeséssel, a fákra terített rikító dunyhákon mutatkozott meg a gyümölcsösök sikeres áttelelése. A szervezők ez ügyben talán kiismerték már Isten szándékát, így a keresztény kultúrkörhöz tartozó télűző, tavaszélesztő, termékenységet erősítő rendezvényt épp az elmúlt hétvégére tervezték.

Hagyományosan a helyi templomkert az események centruma: innen veszi kezdetét és itt zárul az ünnep. A programsor első felvonásánál a fél falu bizonyosan körbeülte és állta a színpadot, amelyen legelőször a Nagykörűi Táncműhely növendékeinek termékenységi táncot bemutató műsora adta meg az alaphangot.

Erre építette fel valódi zenés előadását a Petrovay iskolakórus fellépése, amelyhez a hangszeres kíséretet szokásosan Surányi István tanár úr zongorán, Fejes János római katolikus plébános pedig gitáron szolgáltatta. Besötétedett, s már csak a lampionok gyertyalángja világított.

Az atya ezt követően fagyűző szertartást celebrált, majd termékenységáldást mondott. Végül (a falu) népét, Isten bárányait a naplemente után átvezette a fénykapun, a templom szomszédságában húzódó, parányi tábortüzekkel megvilágított cseresznyefa-gyűjteményesen, a stációk mentén, egészen vissza a templomkertig.

Út közben a helyiek a selyemszalagokra felírt reményeiket, kívánságaikat felkötötték a gyümölcsfák ágaira, imákat mondtak, s időközönként a már családos, illetve az utódokra váró párok átöleltek egy-egy virágzó cseresznyefát, a termékenység helyi szimbólumát.

A templomkertben a többméteres méretes tábortűz fénye mellett, iccakára megkezdődött az éjjelig tartó Eszem-Iszom Táncház az Ókörös Trióval, Kovács „Söndör” Sándor „lépéstanár” iránymutatásával. Termékeny egy nap volt…