Apja árnyékából kilépve vált neves mérnökké Móricz Imre

– Ki volt valójában Móricz Imre? Milyen kötelék fűzte őt Móricz Zsigmondhoz? A közvéleményben úgy él a képe, hogy anyjával, az író által örökbefogadott Litkei Erzsébettel került Móricz családjába – kérdeztük a történetről Nyáry Krisztián írót.

– Móricz Imre menhelyi gyermekből lett kétdiplomás, több nyelvet beszélő alkotóember. Eredetileg Litkei Imre néven látta meg a napvilágot 1935. április 14-én, a budapesti Szent Rókus Kórházban.

Édesanyja, a 19 éves Litkei Erzsébet akkor egy fiktív nevet és címet diktált be, amikor az édesapa kilétéről kérdezték.

– A védőnő még annyit írt az aktába, hogy a gyermekről az apa tud, és segíti őket. Móricz Zsigmond lányának, Móricz Virágnak az apjáról írt életrajza nyomán úgy tartja számon az irodalomtörténet, hogy az író először a fiú születése után bő egy évvel, 1936 őszén a Ferenc József hídon találkozott a kilátástalan élete miatt éppen öngyilkosságra készülő apátlan-anyátlan Litkei Erzsébettel. Lebeszélte szándékáról, pártfogásába vette, taníttatta, és lejegyezte élettörténetét. Ezekből a történetekből születtek a Csibe-novellák, majd az Árvácska is. Móricz a hivatalos életrajz szerint előbb a lányt fogadta örökbe, később pedig apa nélkül született kisfiát, Imrét is – kezdte az író.

– Csak a közelmúltban vált bizonyossá, hogy Csibe valójában az Árvácska írójának egy alkalmi találkozásból született utolsó szerelme volt, amit az író környezete nehezen fogadott el. Nem tudni pontosan, Móricz mikor és miként szembesült azzal, hogy Csibének van egy kisfia, akit nevelőszülők nevelnek. Annyi biztos, hogy a fiút születése után egy nyomorúságos ágybérletbe vitte haza édesanyja, és amíg betegsége miatt munkaképtelenné nem vált, dohánygyári keresetéből gondoskodott róla – folytatta Nyáry Krisztián.

– Amikor az édesanya tüdőgyulladást kapott, a gyermeket állami gondozásba vették, és így került Zagyvarékasra, egy szegény, de tisztességes kubikos családhoz. Ott sokkal jobban bántak vele, mint ahogy annak idején Litkei Erzsébettel bántak az ő nevelőszülei. Móricz Imre visszaemlékezése szerint anyja rendszeresen látogatta, és már 1937-ben megjelent vele a faluban az író is. Azt nem tudjuk, mit érzett Móricz a kisfiú láttán, mert az erről szóló oldalakat valaki kivágta a ránk maradt naplókból, de néhány találkozás után Móricz már egyedül is járt Zagyvarékason, mindannyiszor hosszan eljátszott a kisfiúval.

– Egy alkalommal magával vitte Szolnokra is, ahol ketten szálltak meg a Tisza Szállóban. Móricz Imre később így emlékezett a nagyapa – ahogy később Móriczot hívta – egyik érkezésére:

„Én csak úgy sárosan és félmeztelenül szaladtam fel a gátoldalon, egyik kezemben fogva a pórázra fűzött halakat, az aznapi zsákmányt. Amikor megláttam mosolygós arcát, szinte repültem felé. Teljesen új ballonfelöltő volt rajta, szép vajszínű, minden szennyeződésre érzékeny. Én úgy, ahogy voltam, a nyakába ugrottam, összesározva és összekenve a vadonatúj felöltőt is. (...) talán soha nem látszott olyan felszabadultnak, mint akkor, abban a néhány másodpercben.”

– Ezek szerint a gyermeknek már örökbefogadása előtt is kifejezetten jó érzelmi környezetet jelentettek a zagyvarékasi évek.

– Kiss Boldizsár és családja nagy szeretettel vette körül a kisfiút, támogatták például, hogy édesanyja minél többször látogassa. Így eshetett meg, hogy az első lépéseket is Litkei Erzsébet kezét fogva tehette meg. Ugyanakkor kismama és kistata – ahogy Imre hívta nevelőszüleit – maguk is nagyon szegények voltak, sokat nélkülöztek. Amikortól Móricz is elkezdte látogatni a kisfiút, igyekezett támogatni a családot.

Egy ízben konyhai eszközöket vitt nekik Pestről, melyeknek csodájára jártak a faluban, némelyiket még lakodalomhoz is kölcsönkérték, máskor kiságyat, ruhaneműeket vásárolt a fiúnak.

Az író nagyon szerette Kissék egyszerű, paraszti konyháját, különösen a helyi artézi vízből főzött leveseket, amik Tisza menti ifjúsága ízeire emlékeztették. Kismama később Leányfalun is többször meglátogatta őket, ilyenkor Móricz ragaszkodott hozzá, hogy az otthon a családja férfitagjainak kiszolgálásához szokott, fekete kendős parasztasszony velük üljön az asztalnál, és ezúttal őt szolgálják ki. A Zagyvarékason hallott történetek alapján novellákat is írt. Ezek egyikét felolvasta a rádióban, és hamar híre ment a faluban, hogy „az Imi gyerek nagyapja” olyan híres ember, hogy a rádióból beszél.

– Bár Litkei Erzsébet Móricz több művének is ihletője volt, együttélésük nem nyúlt túl hosszúra. Néhány év múlva, Móricz halálát követően fiával együtt távoznia kellett a házból. Hogyan alakult a további sorsuk, illetve viszonyuk az író leányaival?

– Az író első házasságából származó lányai érthető okból nehezen fogadták el, hogy hirtelen lett két fogadott testvérük, ráadásul előttük világos lehetett Csibe és édesapjuk viszonyának valós természete is. Különösen Móricz Virág neheztelt a lányra, és ennek későbbi Móricz-monográfiájában is hangot adott. A leányfalui házat édesanyjuk, Holics Janka halála után a lányaira íratta Móricz, így Litkeiék jogilag valóban nem voltak örökösei, mégis bántotta őket, hogy olyan gyorsan el kellett költözniük.

A kisfiú visszakerült Zagyvarékasra, ahol immár nem állami gondozottként, hanem ott édesanyja és apja barátainak pénzéből gondoskodtak róla.

Innen került aztán Móricz akaratának megfelelően a debreceni kollégiumba. Csibe 1944-ben megtalálta a párját: férjhez ment Keresztes Károly jogászhoz, aki Imréről is szeretettel gondoskodott. A pár a náciellenes ellenállási mozgalomban is aktívan részt vett, üldözöttek számára készítettek hamis papírokat, amiért posztumusz mindketten megkapták a Világ Igaza kitüntetést. A férj a háború után pár évvel autóbalesetben meghalt, Csibe egyedül maradt. Sokat betegeskedett, élete végén fia gondoskodott róla. A Móricz-lányokkal nem rendeződött a kapcsolata, de 1971-es halála után a színésznő Móricz Lili kifejezetten jó viszonyt alakított ki Imrével.

– Nevelőapja halála után hatással volt-e Móricz Imre további életére az országosan ismert és tisztelt író immár általa is viselt neve?

– Már a debreceni kollégiumban úgy viszonyultak hozzá, mint az író fiához. Elmondása szerint ez egyaránt hozott szimpátiát és nehézségeket is, hiszen mindig megkapta, hogy egy Móricznak ezt és ezt tudnia kell. Egész későbbi életében próbált megfelelni az író egyszerre felemelő és súlyosan nyomasztó örökségének. Ennek köszönhető, hogy bár vonzotta a bölcsész pálya, inkább műszaki területen tanult tovább, mert úgy érezte, az elvárásoknak nem tudna megfelelni. Örökösként soha nem kérkedett a származásával, nem akart sütkérezni Móricz árnyékában, de főleg időskorában szívesen mesélt közös emlékeikről.

– Véleménye szerint várható-e, hogy a történet utolsó szereplőjének elhunyta után új információk kerüljenek napvilágra Móricz Zsigmond, Litkei Erzsébet és Móricz Imre néhány évre összefonódó sorsáról?

– Nem hiszem, hogy alapvető új információk felbukkannának, de bármikor előkerülhetnek további levelek, dokumentumok fontos kiegészítő részletekkel.