A Jászság vendéglátásának múltját tárja fel Kiss Erika új könyve

A Jász Helytörténeti Kör és a Jászapátiak Baráti Egyesülete kiadásában jelent meg Kiss Erika új könyve, melyet a napokban mutattak be a Szolnoki SZC Klapka György Technikum és Szakképző Iskola Kossuth úti tanéttermében.

Jászberény vendéglátásának történetéről eddig még nem készült átfogó kiadvány, ezért is hiánypótló A Jászkürt fogadótól a Csiri kocsmáig című kötet.

Szerzője arról is beszélt az eseményen, hogy mi motiválta a téma kutatására.

– Nagyapám és édesapám is cukrászmesterek voltak, gyönyörű cukrászdájuk volt Debrecenben, amíg 1951-ben el nem államosították az üzletet. A nagyapám ebbe belehalt, hiszen ez volt az élete. Édesapám cukrászként állami vállalatoknál helyezkedett el. Mivel már jó ideje elkerültem Debrecenből, így úgy éreztem, hogy a debreceni vendéglátás múltjának feltárása meghaladja minden erőmet. Ezért a jászberényi vendéglátóipar történetét kezdtem el kutatni és könyv lett belőle. Munkámban nagyon sok segítséget kaptam, amit mindenkinek hálásan köszönök – mondta Kiss Erika, helytörténeti kutató.

Bobák József, a Jászsági Vendéglátók Egyesületének elnöke a kötet előszavában egyedi kultúrtörténeti munkának nevezte a könyvet, amihez hasonló még nem jelent meg a témakörben. A közlekedés, a hírközlés és a kereskedelem fejlődésével alakult ki a Jászságban is a vendéglátás, melynek története több évszázados múltra tekint vissza. Első intézményei, a csárdák Jászberény határában is léteztek, ismert volt a homoki, a kerekudvari és hajtai csárda.

Kiss Erika gyűjtőmunkájából egyebek mellett azt is megtudhatjuk, hogy a redemptio milyen hatással volt a vendéglátásra. Az önmegváltás előkészítése sok egyeztetést, megbeszélést igényelt. Jászberény pedig ezekben az időkben nem engedhette meg, hogy ne legyen vendégfogadásra alkalmas szállója, ezért a városi tanács 1731-ben megépíttette a Jászkürt Fogadót, amit bérbe adtak.

A 19. és 20. században is épültek szálláshelyek. Híres volt a Lehel Szálló, a Pannónia Szálló és a Rákóczi Szálló, melyek történetét, üzemeltetőit is részletesen bemutatja a helytörténeti kutató.

Számos érdekességet olvashatunk a fürdők, mulatók és kávéházak világáról, a kocsmáros családok, vendéglátósok és cukrászmesterek munkásságáról is.

Valamikor a vendéglőkből nem hiányozhatott a cigányzene, ezért a Jászság muzsikusai szintén megelevenednek a különleges kötet lapjain.

A jó üzlet, a vendégek színvonalas ellátása érdekében az iparág képviselői régen is összefogtak és szövetkezetbe, egyesületbe tömörültek. Az első Pinceszövetkezetet 1910-ben alapították, egy évvel később pedig létrehozták a Jászberény és Vidéke Korcsmárosok, Vendéglősök és Kávésok Ipartestületét. Tevékenységükről is megemlékezik a szerző. A helytörténeti kiadványt régi fényképek, sajtómegjelenések és az élők visszaemlékezései gazdagítják.