Fösvénynek is pazar lesz Kapa, a szolnoki Szigligeti idegenbe szakadt házi színésze

Az internetes szabad enciklopédia igen sok hasznos adatot felvonultat az abonyi származású Mucsi Zoltánról. Például, hogy a helyi általános iskola elvégzése után a fővárosban folytatja tanulmányait, ahol kollégistaként él, szerény zsebpénzéből járja a színházakat, csodálja a korszak legendás színművész-bölényeit, közben géplakatos szakmát szerez. És ahol saját elhatározásából megy el egy Fradi-edzésre, és bár nem vall kudarcot, mégsem érez magában annyi tehetséget, hogy „Nyíl” nyomdokaiba lépjen. Szakmunkás-bizonyítvánnyal a hóna alatt visszatér Abonyba, ahonnan nemsokára egy szolnoki albérletbe költözik. 

A Wikipédia még a legendás szolnoki irodalmi színműhelyt, a Kőtövis Olajbányász Színpadot említi meg színi pályájának bölcsőjeként, továbbá a ’79-es belépőjét a Szigligetibe, no meg egyéb személyes adatait.

Azonban, ha bárki Mucsi Zoltánt mélységében óhajtja megismerni, annak ott van az egykori szolnoki „vargagimis” angoltanár, Bérczes László – a Cseh Tamással, majd Törőcsik Marival is megjelent kötete után – Kapáról szóló beszélgetőkönyve. A címszereplő szerint legfeljebb nyolcan ha lesznek, akik jobb híján az ő életrajzi könyvét lapozgatják majd. Nos, én biztosan tudom, hogy Kapa ebben (is) téved: a Verseghy Ferenc Könyvtárban kézről kézre jár Bérczes Mucsi-kötete.

– Manapság milyen kötődése van Abonyhoz?

– Felmenőim, elsősorban szüleim sírhelye, melyeket nem túl gyakran, de meglátogatom. 

– Tudtommal épp az abonyi-szolnoki gulyáskirály volt anno, aki a Kőtövis csapatába invitálta…?

– Valóban. Miután a fővárosi tanulmányom után a hetvenes évek közepén visszaköltöztem Abonyba, a szüleimhez, Sanyi, aki akkor már a ’67-ben alakult szolnoki Kőtövis tagja volt, rábeszélt, hogy lépjek be én is ebbe az amatőr színitársulatba. Nosza, kipróbáltam magam, és ottragadtam. Hárman voltunk abonyiak, s már a neveink említése is siker volt: Mucsi, Csányi, Mucsányi... Nem a világirodalom klasszikusait játszottuk, hanem, miután az együttes a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat égisze alatt működött, így az olajszakma munkásainak hétköznapjait mutattuk be, legtöbbször szatirikus feldolgozásban. A közösségi élmény, illetve az értelmiségiekkel és jó értelemben vett prolikkal felálló, barátságos csapattagok bátorítása adott számomra elegendő önbizalmat a folytatáshoz. A két település között csekély a távolság, ezért egy ideig naponta ingáztam Abony és Szolnok között, mígnem, kibérelve egy kis lakást, utóbbi város lett az otthonom.

– A Kőtövis tehát ugródeszka volt a Szigligeti Színházba!

– A Kőtövisben Trömböczky Péter volt az egyik, mondjuk így, művészeti vezető. Tőle sokat tanultam. Mesterséget és emberséget. A megyei napilapnál volt újságíró, de érzéke volt irodalmi műveket is jegyezni. Rendezte is a darabjainkat. Amikor már én is régi motorosnak számítottam, egy alkalommal még nekem is volt lehetőségem rendezni. Imádtam ezt a kisszínházi világot. Akkor úgy gondoltam, nekem ez épp elég, nem vágyom a világot jelentő nagyobb deszkákra. Péter egyik néplapos kollégája, Petró Kati azonban meglátta a Szigligeti egyik náluk megjelentetett hirdetését, miszerint a szolnoki teátrum segédszínészeket keres. Kati meg megmutatta nekem: „Kapa, nem akarod megpróbálni?”. 

– foglalja össze tömören pályája kezdetét Zoltán.

(Arról szerényen hallgat, hogy már Szolnokon is, majd a későbbiekben, és azóta is számos művészszínháznál, mozifilmben és televíziós szitkomban, tévéfilmben legendákkal, „rendezőbölényekkel” és „színművészbölényekkel” dolgozott, dolgozik együtt. Olyanokkal is, akiket még hajdani szakmunkás-tanulóként a fővárosi teátrumok nézőterein ülve csodált. Szolnokról távozva játszott szabadúszóként alternatív műhelyekben, majd leszerződött a Bárka Színházhoz, később a Krétakörhöz. Jelenleg a Nézőművészeti Kft. tagja, immáron tizenhárom éve, miközben havi legalább harminc előadásban fellép a József Attila Színházban és a Karinthy Színpadon, a Szkéné Színházban, valamint a B32 Galéria és Kultúrtérben is.)

– Távozása után több alkalommal is vendégségbe érkezett Szolnokra. Emlékszik még, kivel dolgozott együtt a hetvenes-nyolcvanas években?

– Két ujjamon meg tudom számolni. A művészeti vezető Farkas Irénke és talán László Béla világosító. Gombi (Gombos Judit) és Pulher (Mészáros István) valamivel később jöttek Szolnokra, mint én – említi meg a "nagy öregeket".

(A tavaly négyszáz éve született és idén háromszázötven esztendeje elhunyt Molière műveket nem egyszer állított már színpadára a Szigligeti aktuális társulata. Hetven évvel ezelőtt a Képzelt beteg volt műsoron, mások mellett Velenczey Istvánnal. Harminc éve Tartuffe-bemutató volt, épp Mucsi Zoltánnal a címszerepben, az Orgont alakító Koltai Róberttel az oldalán. Ezúttal A fösvénnyel tiszteleg a Tisza-parti teátrum a korszakos komédiaíró, Molière előtt. Egy korabeli kritikus eképp jellemezte a ’93-as Tartuffe előadás kapcsán Kapa játékát: „...Mucsi Zoltán Tartuffe-ként nem az alakoskodó csalót, az álszent képmutatót, hanem a helyzet kínálta lehetőségekkel élni vágyó férfit hozza színre. Kissé halovány ez a figura, de ennek koncepcionális okai vannak…”.)

– De milyen lesz a 2023-as szolnoki Molière-mű, A fösvény? – érdeklődtünk a főhőst megformáló Mucsitól.

– Milyen kérdés ez?! Természetesen pazar! – vágta rá a rá jellemző humorral a napjainkban is egyszerre több színházi szereplő szövegét memorizáló, emiatt kissé szétszórtnak tűnő, némileg időzavarban is lévő Mucsi Zoltán. Majd hozzátette: