2023.05.05. 16:23
Ifjú néptáncosok ropták a szolnoki Agóra színpadán
Jókedvű, népviseletbe öltözött fiatalokkal találkozhattak pénteken a kulturális központ környékén járók Szolnokon. A több száz fiatal rangos szakmai zsűri előtt mutatta be tudását, majd a tánc fáradalmait kipihenni ellátogatott a Reptárba.
Ma már nem egyszerű a gyerekek szemét, testét, lelkét a néptánc felé fordítani
Fotó: Nagy Balázs
Immár negyedik alkalommal rendezték meg Szolnokon a Várhelyi Lajos „Kuka” Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncversenyt és Élménynapot. Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ és a Tisza Táncegyüttes által közösen szervezett megmérettetésre 14 kelet-magyarországi csoport jelentkezett. A közel 400 fiatal táncosnak a Bürkös Zenekar húzta a talpalávalót a szolnoki Agórában.
A helyi erők, a Tisza, a Corvinka, a Tallinnka és a Vadvirág mellett rákóczifalvai, kisújszállási, adonyi, pomázi, budapesti, budakeszi és egri gyerekek ropták a néptáncot a közönség és a rangos zsűri előtt.
Ez utóbbiban az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnöke, Sikentáncz Szilveszter, a szervezet közép-magyarországi régiójának vezetője, Asztalos-Kiss Zsuzsanna, valamint Farkas Tamás, Örökös Aranysarkantyús Táncos, Koreográfus kapott helyet. Ők az összképet, a népviseletet, a koreográfiát, a zeneválasztást, az ötletességet, a stílusjegyek megjelenítését értékelték.
– A néptáncversenyt 2015-ben indították útjára a Tisza Néptáncegyüttes akkori vezetői – mondta el az idei esemény egyik főszervezője, Szász-Kozák Anita, a szolnoki Agóra rendezvényszervezője, aki azt is kiemelte, már kezdetektől fogva fontosnak tartották, hogy Élménynappal kössék össze a versenyt. A résztvevő gyerekek ennek keretében minden alkalommal megismerkedhetnek a házigazda Szolnok egy-egy számukra érdekes és szórakoztató nevezetességeivel, idén a Reptárral.
A Tisza Táncegyüttes egyik alapító tagja Várhelyi Lajos „Kuka” örökségét is fenntartó néptáncverseny másik szervezője, az együttes vezetője, Horváth Róbert azt hangsúlyozta, hogy ma már nem egyszerű a gyerekek szemét, testét, lelkét a néptánc felé fordítani.
Kuka Országos Néptáncverseny Szolnokon
Fotók: Nagy Balázs
Azt, hogy milyen komoly és eredményes háttérmunka folyik ennek érdekében a művészeti egyesületekben, iskolákban mutatja, hogy közel 400 fiatal vesz részt rendezvényünkön, akik rendkívül színvonalas koreográfiákat mutatnak be az egyre elismertebb regionális gyermekfesztiválunkon
– emelte ki házigazda együttes irányítója.
A jelenleg hét csoportban, mintegy 120 táncossal működő együttesben is nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlás nevelésre. Ennek fő bázisa mindig is a Corvinka volt, de emellett ma már saját óvodás, gyermek és ifjúsági csoportja is van a Tisza Táncegyüttesnek, amely, ahogy vezetője fogalmazott küzd azért, hogy minél több fiatallal szerettesse meg a néptáncot.
Szoljon podcast
- Kevés nő lép erre a férfias pályára: így lett helikopterpilóta Hajdu Dorinából
- Mit tartogat az ötvenesek számára a pályaelhagyások kora? – Szakembert kérdeztünk
- Ritka kincsekre csaptak le a gyűjtők a szolnoki régiségvásáron – galériával, videóval
- Generációk óta hordozott sebek gyógyulhatnak a családállítás során Kis Anita szerint
- Ecseki Nándor egy labdára éhes párost szeretne látni az olimpián