Szoljon podcast

2023.09.07. 12:38

Szegénygondozó nővérek munkájából ad ízelítőt a szolnoki kiállítás

Szegények szolgálatában – A ferences szegénygondozó nővérek múltja és jelene címmel nyílt tárlat múlt héten a szolnoki Damjanich János Múzeum Folyosógalériáján. A mustra hátteréről Jámbor Csabát, az intézmény könyvtárosát kérdeztük, aki hírportálunknak arról számolt be, hogy egy közelmúltbeli útján fogalmazódott meg benne a kiállítás gondolata.

Hartai Gergely

Jámbor Csaba a kiállítás egyik darabjával, egy szépen megmunkált Páduai Szent Antal szoborral

Fotó: Hartai Gergely

– Esztergomi utazásom során találkoztam Ágnes nővérrel, aki szegénygondozással foglalkozik. Beszélgetésünk alkalmával mesélt a tablókiállításukról, amely több helyen is megfordult már – részletezte az előzményeket a szakember.

Jámbor Csaba elmondta, amikor közeledett a 2023-as év, azzal szembesült, hogy a szolnoki Szent József szegényházi templom éppen idén ünnepli felszentelésének 90. jubileumát.

– Ekkor jutott eszembe, hogy ezt a két dolgot valahogy akár össze is lehetne fűzni, ugyanis a szolnoki szegényházba 1932-ben vonultak be a szegénygondozó nővérek, akik 1950-ig tevékenykedtek a vármegyeszékhelyen. Közadakozásból építették fel 1925-ben a városi szegényházat, és egy évvel később dolgozta ki Osvay Oswald atya Egerben az úgynevezett „egri normát”. Szolnok pedig az első között jelezte, hogy alkalmazná ezt. Többek között ebből is ízelítőt ad a kiállításunk – taglalta a könyvtáros.

Mint megtudtuk, az egri norma az állam, a társadalom és az egyház összefogására épülő szociális háló volt, melynek keretében a legszegényebb rétegeknek igyekeztek tartós segítséget nyújtani. Ennek a segélyezési formának voltak alappillérei a ferences szegénygondozó nővérek.

– A kiállítást végül két részre osztottuk, mely a Folyosógalériánk egészét lefedi. Igyekeztünk a vándorkiállítást szolnokivá tenni. A tárgyi anyag jó részét a nővérek hozták, a Páduai Szent Antal szobor is tőlük való – mutatta be az emlékanyagot a szakember.

Jámbor Csaba zárásul kiemelte, a nővérek régi és új viseletét egyaránt meg lehet tekinteni, rajtuk a korda három csomójával, melyek a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség szimbólumai. A tárlatot október végéig láthatják az érdeklődők.

A Podcast megtalálható a Szoljon.hu Youtube- és Spotify-csatornáján is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!