Évekig tartott, mire a jászberényiek kijárták, hogy vasút vezessen át a városon

Most már itt az alkalom az előhaladásra. Adja a magyarok istene, hogy a kor intő szavát megértve, s a kínálkozó alkalmat felhasználva városunk ugy anyagilag, mint szellemileg naponta gyarapodjék…”

A Jászkun Figyelő nevet viselő korabeli sajtótermék oldalain jelent meg ez a tudósítás pontosan 145 éve, 1873. március 16-án, abból az örvendetes alkalomból, hogy átadták a Hatvan–Szolnok közt megépített vaspályát.

A Hatvan–Szolnok vasútvonal építése hosszú vajúdás után kezdődött el. A Pestről Jászberényen át Miskolc irányába vezető vaspálya nyomvonalát ugyanis már 1840-ben kijelölték. Csakhogy az akkori elképzelésekből nem lett semmi. Pestről inkább a fontos tiszai sókikötő és átrakó, Szolnok felé vezették el a síneket.

A szabadságharc után Jászberény közvetlen összeköttetése a fővárossal elképzelhetetlennek tűnt. A Jászság központjában élők abban reménykedhettek, hogy az északi hegyvidéket az alföldi részekkel összekötő sínpár a városukon halad keresztül.

Ismét felcsillant a remény, amikor Hatvan pályaudvarára megérkezett az első gőzmozdony. Minden követ megmozgattak, hogy Hatvan és Szolnok vasúti összeköttetést kapjon, méghozzá Jászberényen keresztül.

Ebben az időben Jászberény országgyűlési képviselője Sipos Orbán volt, aki sokat tett a vasút kiépítéséért. Jelentős szerepet játszott abban is, hogy 1868. december 5-én elfogadták a XLIX. törvényt, amely kimondta a Hatvan–Szolnok vasútvonal kiépítését.

1869-ben azonban az eredetitől eltérő elképzelés ötlete vetődött fel! Szolnok helyett ugyanis Ceglédig tervezték a vasútvonalat. Szolnok kikapcsolása komoly sérelmet jelentett Jászberénynek, gazdasági életét veszélyeztették.

A Jászkun Kerületek székhelye legolcsóbban a szolnoki kincstári szálházból szerezhette be a tüzelő és az építkezési faanyagot. Jászberényben a hírre óriási felháborodás tört ki. Népgyűlést szerveztek, amelyre hazahívták, Sipos Orbánt is, aki a következő szavakat intézte a helyiekhez:

„Attól függ vasutunk létesítése…, hogy Jászberény polgárai mily erényt fejtenek ki. Hogy a vasútra vonatkozó törvény végrehajtassék nem egyesek vagy pártok érdeke, ez mindnyájunk ügye, azért szívvel lélekkel kövessenek el minden kitelhetőt a polgárok, hogy a vasúttól el ne üttessünk.”

A lakosság folyamodványt intézett a képviselőházhoz, valamint a közmunka- és közlekedésügyi miniszterhez, hogy a vasutat Szolnok felé vezessék.

Sőt, a jászberényiek 120 tagú küldöttséget választottak, tagjai feladatul kapták a képviselőház meggyőzését. 1870 januárjában a küldöttség Pestre utazott, ahol ötfős csoportokban keresték meg a képviselőket és megkísérelték megnyerni ügyüknek. Tervezték, hogy a királyhoz is delegációt menesztenek! Sipos Orbán több alkalommal felszólalt az országgyűlésben a vasút mellett.

Végül a képviselőház február 3-án megszavazta az 1868/XLIX. törvénycikk végrehajtását, amely szerint a hatvan-jászberényi vasútvonal az eredeti irányban Szolnok felé épült ki. A jászberényiek miután értesültek képviselőjük sikeres tevékenységéről, a város határában fáklyás menettel várták.

A „Jászság fővárosa” kapott vasutat! Jobban megvizsgálva a kialakult helyzetet, megállapíthatjuk, hogy végül is ez az elágazás nyitotta meg azoknak a vonalépítéseknek a sorát, amelyek végül a szolnoki vasúti csomópont és közvetve a város megyeszékhelyi státuszának kialakulásához vezettek. A szolnoki csatlakozás azonban sehogy nem akart kialakulni!

A város vezetői sajnálták azt a területet, ahol ma vezet Újszász irányába a sínpár, ugyanis a gazdák legjobb földjei feküdtek itt. Inkább azt javasolták, a település keleti részén vezessék a vaspályát. Csakhogy ez forgalmi szempontból nem felelt meg, mivel így a vonatok kezelése nehézkessé válhatott.

De a szolnokiak csak nem tágítottak! Így a kérdést végül a Közlekedési Minisztérium akkori tanácsosa, Hieronymy Károly döntötte el a következő szavakkal:

„…Ami ellenben a nevezett város közönségének mellékelten visszazárt az iránti folyamodványát illeti, hogy a hatvan–szolnoki vasútvonal beágazása a szolnoki állomásnál ne nyugatról, hanem keletről, vagyis az állomásnak Debreczen felőli részén történjék: sajnálattal kell kijelentenem, hogy a város eme kívánságát szemben azon nehézségekkel, melyek e részben fennforognak, s a mellékelt jegyzőkönyv szerint a bejárásnál is tüzetesen kifejtettek, nem teljesíthetem…”

Így azután 1871 augusztusában Hatvannál megkezdték a vasútépítést. Az eredeti sínek még Angliában készültek, a váltók egy grazi gyárban, de a fordítókorongokat már magyar műhely készítette: a GANZ gyár. Az első gőzmasinák Hatvant elhagyva Monostor, Tápiógyörgye, Újszász állomásokon álltak meg a szolnoki végállomásig.