KOSÁRLABDA

2019.02.15. 20:06

A bronzcsatában lesz érdekelt a Berény, döntőben az Olaj KK

Nem kis vezéráldozatokkal járt a Szolnoki Olaj továbbjutása a Magyar Kupa negyeddöntőjében, miután a címvédő piros-feketék 90–85-re legyőzték a PVSK-t.

Varga Csaba, MTI

Nemanja Alekszandrov (labdával) volt a jászberényi együttes nyerőembere a Körmendi elleni negyeddöntőben.

Fotó: Korábbi fotó/Gémesi Balázs

Az Olaj soraiból ugyanis a szerb Sztrahinja Milosevics és Kovács Péter is súlyos sérülést szenvedett. Az első hírek arról szóltak, hogy Kovács Péternek eltört a bokája, Milosevicsnek pedig elszakadt az Achilles-ina – a két játékost azóta megvizsgálták az orvosok, s beigazolódott, hogy mindkét esetben helyes volt az elsődleges diagnózis.

A klub azóta Kovácsot és Milosevicset is Budapestre szállította, előbbit várhatóan a jövő héten megoperálják, míg a szerb játékos már ezen a héten kés alá fekszik. Kovács Péter esetében elképzelhető, hogy még ebben az idényben pályára léphet, ám Milosevics számára biztosan véget ért a szezon – a szerb hiánya kapcsán az Olajnak nagy valószínűséggel új légióst kell szerződtetnie a következő napokban.

Két kulcsembere nélkül lépett tehát pályára a csapat a DEAC elleni elődöntőben. az első negyedben fej-fej mellett haladtak a felek. A folytatásban azonban robbantott az Olaj Vojvoda Dávid, Andrew Rowsey és Benke Szilárd egyaránt jól bontotta meg a DEAC védelmét, és kintről is rendre betaláltak.

A félidőben 55–34-re vezettek, a második félidőben felzárkózott DEAC , a szolnoki csapat azonban sorozatban kilencedik alkalommal jutott be a döntőbe, ahol a Jászberényt a vártnál könnyebben verő Falco KC lesz a vetélytársa, szombaton 17 órakor, ezt megelőzve 14.30-kor kezdődik a Jászberény–DEAC bronzmérkőzés.

Eredmények

Falco KC–JP – Autó Jászberény 96–70

Szolnoki Olaj KK – DEAC 97–79

Korábban írtuk:

A szombathelyi Falco KC 26 ponttal legyőzte pénteken a Jászberény csapatát a férfi kosárlabda Magyar Kupa első elődöntőjében, Győrben. A mezőny legeredményesebb játékosa a vesztes JKSE amerikai légiósa, Orlando Coleman volt 26 ponttal – írja az MTI.

A meccsekről korábban itt írtunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában