Asztalitenisz

2020.01.16. 10:33

A JASE kikapott, és lecsúszott az élről

Az NB II. Dél-keleti csoportjában az első „tavaszi” fordulót rendezték a napokban.

Munkatársunktól

Matalin Bogdán (elöl) és jászberényi társai vereséget szenvedtek, így egyelőre oda az első helyük

Fotó: Pesti József

Ezúttal sem sikerült megszereznie első győzelmét a Karcagnak az NB I.-ben. A Szécsény otthonában szenvedtek vereséget, a mérkőzés hajrájában tudtak csak szépíteni az eredményen. Az NB II.-ben az azonos pontszámmal az élen álló Jászberény és a Gödöllő csapott össze, utóbbi pályaválasztása mellett. Rangadóhoz mérten nagyon sok szoros meccset játszottak a csapatok, és végig szorosan alakult a találkozó, azonban a végén a gödöllőiek koncentráltak jobban, és megnyerték a meccset.

Matalin Bogdán (elöl) és jászberényi társai vereséget szenvedtek, így egyelőre oda az első helyük
Fotó: Pesti József

A Mezőtúr kihasználva a Jászberény vereségét, feljött a dobogóra, hiszen fölényesen győzött Mezőberényben. Közülük Szelei Szabolcs, Szelei Ákos és Papp Dávid is hibátlanul teljesített. A Jászkun Volán pedig a hatodik helyre lépett előre azzal, hogy a sereghajtó Vecsés otthonából elhozta a három pontot. A párosok során és a hajrában bizonyultak jobbnak a szolnokiak, ez döntött a javukra. Eközben a Kisújszállás megszorongatta az esélyesebb Kecskemétet, de a döntetlenhez ez nem volt elég.

Eredmények:

Szécsény II. – Karcag 11:3

Karcag: Imrei 1, Csarnai 1, Szepesi 1

Gödöllő II. – Jászberény 10:8

Jászberény: Matalin 2, Tóth B. 2, Roszik 2, Ausmann 1, Matalin–Ausmann páros 1

Mezőberény II. – Mezőtúr 2:16

Mezőtúr: Szelei Sz. 4, Szelei Á. 4, Papp D. 4, Takács L.3, Szelei Sz.–Papp D. páros 1

Vecsés – Jászkun Volán 7:11

Volán: ifj. Szöllősi P. 4, Nagypál M. 2, Tóth P. 2, Zelei 1, Nagypál–ifj. Szöllősi páros 1, Zelei–Tóth P. páros 1

Kisújszállás – Kecskemét 7:11

Kisújszállás: Kruchió 2, Orbán Zs. 2, Makranczi 1, Orbán–Ágoston páros 1, Makranczi–Kruchió páros 1

Az NB II. Dél-keleti csoport állása: 1. Gödöllő II. 26 pont, 2. Kecskemét 25, 3. Mezőtúr 25, 4. Jászberény 24, 5. Pénzügyőr II. 21, 6. Jászkun Volán 19, 7. DABE 17, 8. Mezőberény II. 17, 9. Kisújszállás 15, 10. Vecsés 11 pont

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában