íjászat

2020.02.06. 14:00

Mindennap több órát edz a cibakházi sportoló

A Magyar Íjász Szövetség történelmi szakágának Mesteríjász címét nyerte el Dürgőné Kovács Piroska.

P. Pusztai Nóra

Dürgőné Kovács Piroska (balra) az ország legjobb tizenkét íjásza közé került

Forrás: Beküldött fotó

Az eredményeivel az ország tizenkét legjobb íjásza közé került. A kitüntető emléklapot a napokban vehette át a cibakházi sportoló.

– Egyébként erős a mezőny, de szerencsére ott vagyok a legjobbak között – mondta mosolyogva Dürgőné Kovács Piroska, aki hozzátette, hogy hölgyek és urak egyforma arányban szerepelnek a versenyeken.

A tradicionális íjakkal a magyarságtudat miatt még mindig inkább a férfiak lőnek, Piroska a vadászreflexes fegyvert választotta, mely elsősorban nem történelmi íj, de a speciális kialakításának köszönhetően indulhat vele a megméretéseken. A kisebb-nagyobb területi és országos próbatételeken sorra nyolcvan százalék fölötti pontossággal teljesít, elmondása szerint számára talán a távversenyek tűnnek a legnehezebbnek.

Dürgőné Kovács Piroska (balra) az ország legjobb tizenkét íjásza közé került
Fotó: Beküldött fotó

– A Mesteríjász címhez az országos bajnokságok mindhárom számát első osztályú minősítésre kell meglőni, melyeket százalékos arányban határoznak meg. A távcél során negyven-százhúsz méterre kell lőnünk, a terem, illetve a szabadtéri versenyeken tíz-huszonöt méter a cél távolsága. Az Országos Íjász Szövetség által szervezett és akkreditált versenyeken a minősítéshez két éven belül kell elérni az elvárt százalékot – magyarázta, majd kifejtette, hogy a kvalifikációs versenyek eredményeinek köszönhetően indulhatott az országos bajnokságon.

– Hihetetlen, hogy az íjászat így rám talált, és az életem részévé vált az elmúlt időszakban – nyilatkozta az elismerésről.

– Megy, ahogy megy, örömből íjászkodunk a férjemmel. Nem az eredmény a legfontosabb, hanem az, hogy jól érezzük magukat. Éreztem, amikor a Mesteríjász címre készültem, hogy rányomta a bélyeget a teljesítményemre. A célt elérve viszont csak a versenyzés öröme marad – tette hozzá Piroska, aki szerint az íjászok közössége egy jól összetartó csapat.

– Átlagos ember vagyok, két gyermekem van, dolgozok, nincs nagyívű karrierem, de az íjászat ott van nekem, amiben sikereket érek el – hangsúlyozta.

Sílécből alakították ki a fegyverét

– A férjem, Dürgő Csaba régóta szeretett volna íjászkodni, de nem volt rá sem időnk, sem anyagi keretünk, majd hat éve sílécből készített egy íjat. Annyira tetszett, amit csinált, hogy mentem vele, mutassa meg, és ott is ragadtam – részletezte a kezdeteket az íjász.

– Hat éve ragadtam íjat, de favesszőket négy éve használok. Egy kemény edzésekkel teli évembe telt, mire oda tudtam lőni, ahova szeretnék.

A Magyar Íjász Szövetség versenyeire is négy éve nevezett először, jelenleg a kiskunfélegyházi K.H.T.K. Fénypárducok Íjász Szakosztályának sorait erősíti. Közülük elsőként vehette át ezt a rangos elismerést. Mindig akadnak versenyek, amire éppen készülnek.

– Hétvégén újra országos bajnokság történelmi terem kategóriában, amit egyszerre rendeznek egy 3D-terem versennyel, így azt gondoltuk a férjemmel, hogy mindkettőn elindulunk. Ilyenkor azért naponta egy-két órát lövünk, de akadnak időszakok amikor hetek is kimaradnak – mesélte Piroska.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában